Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 19. (Eger, 2010)

TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Nagy Nándor: Nemzetiszocialista pártszerveződések Hatvanban 1933–1937 között • 191

tette a vádak alól.74 A körlevélen Nagy Antal elismert budapesti asztalosmester, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara másodelnökének aláírása állt, aki azonnal cáfolta, hogy bármiféle köze lenne a körlevélhez és megbotránkozá­sának adott hangot, hogy nevét ilyen akcióhoz használták fel. Ring Gyula és jogi képviselője, Dr. Braun Bertalan feljelentése nyomán a Magyar Királyi Ren­dőrség Vidéki Főkapitánysága nyomozást indított Hatvanban. Ring a két évvel korábbi ügy gyanúsítottját jelölte meg, mint lehetséges rágalmazót, azonban a nyomozás végül eredmény nélkül zárult.75 Ring becsületén újabb sérelem esett, sőt a felsőházi tagsággal kapcsolatos reményei is szertefoszlottak, amelyet azonban az említett röpirat nem befo­lyásolt. A Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara ugyanis - követve a törvény passzusát - ragaszkodott ahhoz, hogy Bittner utódja fővárosi iparos legyen, ezért nem a póttagok egyike lépett elő rendes taggá, hanem új érdekképviseleti választást írtak ki a hely betöltésére.76 Az újabb botrány kipattanására csak néhány hetet kellett várni. 1937 januárjában Utazás egy felsőházi tagság körül című körlevél érkezett a hatvani ipartestületi tagokhoz, amely ismét kemény szavakkal bírálta Ring Gyula közéleti szereplését. A szerző szerint Ring a felsőházi tagság ügyében viszályt kívánt szítani a fővárosi és a vidéki iparos-társadalom között, illetve az általa szorgalmazott hatvani iparos iskola felállítását csak azért szorgalmazza, hogy testvérének tanári állást biztosítson. Az írás számon kérte a Hatvani Újság című hetilap és a Hatvani Ipartestület közötti szerződéses viszonyt, amelyet a szöveg szerint Ring saját közéleti ambícióit szolgálták. Az évekkel korábban kötött egyezség szerint a lap közölte az iparosokat érintő közleményeket, rendeleteket, amelyért cserébe az Ipartestület vezetősége minden testületi tag számára előfizette a lapot, az eredeti ár egynegyedéért.77 Ring feljelentése nyomán a hatvani rendőrség pár hét alatt felderítette az értelmi szerzők személyét, akik szintén az említett nyilas-szimpatizáns iparosok közül kerültek ki. Az ügy a Hatvani Járásbíróság elé került, amely a nagy érdeklődés mellett lezajlott per végén június 3-án hozott ítéletében bűnösnek találta a két vádlottat aljas indokból elkövetett rágalmazás vétségében és 15-15 napi fogházra, valamint 100-100 pengő pénzbírságra ítélte.78 Az ügy másodfokon az Egri Törvényszék tárgyalta, amely jogerős határozatában bizonyítottnak ítélte meg a vádakat, de büntetésként elegendőnek tartotta a pénzbírság 150 pengőre való felemelését, a 74 Hatvani Újság, 1938. január 9. 7 BFL VII. 5. c. 1195/1937. A Budapesti Büntetőtöivényszék vonatkozó iratai. 1936. szeptember-november. 76 Az Est, 1936. október 10. 77 Hatvani Újság, 1937. április 25. 78 Hatvani Újság, 1937. június 6. 208

Next

/
Oldalképek
Tartalom