Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 19. (Eger, 2010)

NEKROLÓG - Bán Péter: Kovács Béla (1932–2009) • 315

egyéni tudományos munkássága maximálisan kiteljesedett. 1997-től az ő szor­galmazására indult el az Egri egyházmegye történetének forrásai című forrás­kiadvány-sorozat az Egri Egyházmegyei Központ és a Heves Megyei Levéltár közös kiadásában - az évről-évre megjelent művek mind az ö nevéhez fűződnek közben pedig (1999-ben) megszerkesztette az Eszterházy Károly emlékkönyv­et. Széleskörű régészeti, településtörténeti és anyakönyvi kutatásokra alapozott történeti demográfiai ismereteit négy községtörténeti monográfiában haszno­sította. Utolsó nyomtatásban megjelent kötetében, az Agria recnperata. A töröktől visszafoglalt Eger újjáépítésének első évei (2006) monografikus értékű forráspublikációban az 1688-1690 között keletkezett egri városi összeírások komparatív elemzését végezte el, de még 2008-ban is közölt egy tanulmányt a kazár-magyar együttélés időtartamának problematikájáról. Amíg egészségi állapota engedte, mindvégig dolgozott számítógépén, így segített fiának, E. Kovács Péternek a Vatikáni Levéltárban folytatott kutatásaiban. Munkásságát, életművét megyei és országos szinten egyaránt elismerték, és ez kitüntetésekben is kifejezést nyert. 1968-ban Heves Megye Művelődéséért díjat, 1975-ben a Heves Megyei Tanács közművelődési díját, 1883-ban Szabó Ervin díjat, 1983-ban Heves Megyéért díjat, 1993-ban, Szabó Ervin díjat, 2002- ben Széchényi Ferenc díjat adományoztak számára. Kovács Béláról közismert volt, hogy egész felnőttkorában nagyon szeretett és tudott is főzni, s kedvelte a finom ételeket. Amikor ez év nyár elején tartós étvágytalanság lépett fel nála, s hirtelen lefogyott, az súlyos betegséget jelzett. A gyógyíthatatlannak bizonyult kórnak az ő átlagosnál erősebb szervezete sem tudott ellenállni, és három hónap múlva, augusztus 26-án örökre lehunyta szemét. Hozzátartozói kívánságának megfelelően szűk családi körben temették el az egri lajosvárosi temetőben. Egykori munkatársai és számos más levéltáros kollégája utóbb helyezték el sírjánál a kegyelet virágait. BÁN PÉTER 320

Next

/
Oldalképek
Tartalom