Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 19. (Eger, 2010)
TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Kiss Péter. A Dobó-téri Dobó szobor Egerben (1882–1953) • 159 - Czirók Zoltán: Katonai repülők Mezőtárkányon 1919 • 177
Mezőtárkánvba. Ugyanezen jelentés tartalmazza a 7. repülőszázad kérését is, miszerint „a századnak kérek azonnal 30 hordó könnyű benzint küldeni. Van még 6 hordó. Fogyasztja a század benzinjét a 8. század különítménye is, akik naponta háromszor repülnek. ” A sérült repülőgépek pótlására május 31-én Kuncze Béla pilóta és Stoján Lajos megfigyelő Mezőtárkányra érkezett a 161.192 számú UFAG C.I-es felderítővel, az Albertfalván települt 2. repülőszázad gépe ezután a század állományát képezte.10 11 Június 1-jén azonban újabb baleset történt. 18.00-kor startolt Dózsa Adorján pilóta Pirkner Béla megfigyelővel. Dózsa a felszállásnál, a levegőbe emelkedés után felhúzta a gépet, amely erre elvesztette a sebességét és lezuhant - legalábbis Nagy-Józsa György beszámolója szerint. A hivatalos verzió szerint a 161.186 számú gép a repülőtér felett egy szélroham miatt oldalt lecsúszott. Dózsa koponyatörést, súlyos agyrázkódást és belső sérüléseket szenvedett, Pirknert nyílt combcsonttöréssel szedték ki a gépből, de a kórházba szállítás után meghalt1 1 - Nagy-Józsa szerint „Pirkner halálához az is hozzájárult, hogy csak rossz gépkocsijuk volt, vagy egész éjjel mentek vele, több defektet is kaptak. Mire kórházba értek vele, már menthetetlen volt. ”12 Bodzák Ferenc visszaemlékezése főleg a század életének szempontjából egészíti ki újabb részletekkel a baleset leírását: „Bodzák délelőtt a repülőtéren sétált. Környékbeli, de főleg falubéli parasztok, férfiak és nők vegyesen somfor- dáltak a repülőtérhez, beszédbe elegyedtek vele, s arra kérték, tegye lehetővé, hogy közelről megnézhessék a gépeket. Kérésük nyomosabb alátámasztására kisebb-nagyobb élelem csomagokat hoztak. Bodzák szíve a jó falatok láttára meglágyult... Először határozottan elutasító volt, de nem tudott ellenállni a felkínált ennivalónak, elfogadta a felajánlott élelem csomagokat s megbeszélte a civilekkel, hogy délután lehetővé teszi a repülőgépek megtekintését. A megtekintésből azonban semmi sem lett: kora délután Dózsa gépe lezuhant. Bodzák is odarohant a lezuhant géphez és segédkezett a roncsok közül kihúzni Dózsát és Pirknert. Elaléltak voltak. Tudták, hogy hárman ültek a gépben és keresni kezdték, hol a harmadik személy. Ekkor veszik észre nagy meglepetésre, hogy a harmadik személy, nevére most nem emlékszik, saját lábán távozott a géptől. ” 10 HL MTK iratai. 531/209 Lü. 63. d. 11 HL MTK iratai. 601/2 Lü. 63. d. 12 HL Personaliák. Nagy Béla hagyatéka. Nagy-Józsa György visszaemlékezése. 106. d. - Érdekes módon a beszámolók többsége úgy emlékszik vissza, hogy egyrészt jóval több, mint néhány nap telt el Hertelendyék és Dózsáék zuhanása között, másrészt pedig hárman ültek a lezuhant gépben. A harmadik személy eszerint Stoján Lajos volt, aki sértetlenül úszta meg a zuhanást. 180