Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 17. (Eger, 2005)

TANULMÁNYOK - Halász Csilla: Az egri főkáptalan hiteleshelyi tevékenységének utolsó korszaka (1821-1887) • 79

mondások, illetve a megsemmisítések száma az örök bevallásokhoz képest ará­nyaiban csökken, s már csak néhány oklevélben tiltakoznak birtokeladások el­len. A magyar nyelvű oklevelek hirtelen megszaporodása - ez különösen szembetűnő az ügyvédvallásoknál és meghatalmazásoknál - mindenképpen az 1836-os törvény hatásának tulajdonítható, mely elrendeli az okiratok bevezeté­sének és befejezésének magyarul történő megírását. 156 A magyar nyelv je­lentőségének növekedését igazolja, hogy a vizsgált korszak vége felé mind több kanonok írta meg saját végrendeletét magyarul, sőt 1873-ban maga a nagy­prépost, Lévay Sándor is. 157 A század közepe után alig fordultak a káptalanhoz örökvallás hitesítésével az emberek, ennek oka egy 1850-es rendelet, mely a hiteles bevallások fölvételét a megyékre ruházta. Ezután szinte csak végrendeletek hitelesítését és átiratok készítését végezte az egri főkáptalan. Egy végrendelet hiteles másolatát adta ki utoljára, 1887-ben. 159 Az oklevelek részei, formái Nagy változást jelentett az oklevélkiadói és hitelesítői tevékenységben a már említett 1836:3. te, melynek értelmében minden hiteles kiadvány bevezeté­sét és befejezését magyar nyelven készítették. 160 Az előzőekben már esett szó arról, hogy e korszakban az emberek már kész szerződéseket, iratokat vittek a káptalanok elé hitelesítésre, így az okleve­lekben nem tudtak érvényesülni az évszázadok óta meglévő formulák, ez a káp­talan saját maga által kiállított okleveleire is igaz. Viszont a protocollumokba az okleveleket mindig pontos, meghatározott formai jegyek szerint írták be. Ennek segítségére szolgált az egri főkáptalan formálium füzete. {6i Ebben mintegy öt­venféle oklevél szerkesztésére adtak meg mintákat. Az okiratokat formális szempontból tíz nagy csoportra bontották: 1. Ügyvédvalló levelek fajtái 2. Meghatalmazói levelek fajtái 3. Teljes hatalom visszahúzásáról szóló levél 4. Örök bevallásról szóló levelek fajtái Magyar Törvénytár, 1896. a. 15. 1873. nov. 10. -Prot. ZZ:22. PAPP László, 1936.50. 1887. aug. 6. -Prot. ZZ:26. Magyar Törvénytár, 1896. a. 15. HMLXII-l/b/7. 102

Next

/
Oldalképek
Tartalom