Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 16. (Eger, 2004)

TANULMÁNYOK - Csiffáry Gergely: Timsógyártás a régi Magyarországon • 5

üzemet 1787-ben Párádon, a Hagymás-völgyben. (Erről a II. timsógyárról külön szólunk.) A társulati timsófőző fizetett alkalmazottakkal drágábban termelt, mert az Orczyaknak földesúri jogon rendelkezésükre állt az olcsóbb paraszti robotmunka. Emellett ők éltek a munkaerő-csábítás módszerével is, így került pl. Hogh Pongrác timsófőzőmester az ő telepükhöz, aki sok éves tapasztalattal rendelkezett. Szállítani - a szerződések alapján - a földesúri hosszú fuvarral lehetett, s ha a társulat nem kapott időben fuvart, nem tudták a timsót határidőre leszállítani a megrendelőnek. A társulat, amely részvénytársasági elv alapján működött, belső nézeteltérésekkel is küszködött, miközben az Orczy-családnak - ezt kihasználva - sikerült mind több részjegyet megszereznie. 1805-ben már a társulat részjegyeinek a fele Orczy József özvegyének, Berényi Borbálának a kezében volt, aki egyszersmind igen jól értett a pénzügyekhez. A sok nehézség miatt a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett társulat 1805-ben feloszlott, az üzemet elárverezték, azonban a timsófőző végül is nem az Orczy-család, hanem egy másik részvényes, Totovics Antal egri rác kereskedő tulajdona lett, aki 12 000 forintért megvette a parádi társulattól a timsóüzemet. Totovics Antal több mint 10 éven keresztül bérelte a bánya területét az uradalomtól. A nagy konkurenciát azonban ő sem bírta. Vezetése alatt a bánya teljesen tönkrement, úgyhogy többszöri feljelentés után a bányafelügyelőség 1816-ban a bányát ,fejedelemszabadnak" nyilvánította és Orczyéknak átengedte. Közben - 1813-1816 között - a bánya évekig nem is termelt. Ezután az Orczy-család nagy költséggel újjáépíttette a csaknem teljesen romossá vált társulati bányát, részben a Hagymási-völgyben lévő üzeme terhére, mivel azt remélték, hogy az uradalom és a gyár együttesen nagyobb hasznot hoz. Ekkor nevezték el a bányát új tulajdonosáról Borbála bányának, ui. Orczy Józsefné leánykori neve gr. Berényi Borbála volt. Hét esztendőn keresztül - 1819-1826 között - ráfizetéssel ugyan, de mégis termelt a gyár. 1824 végén Grassalkovich III. Antal herceg és az Orczy-család között megszűnt a bérleti viszony, a timsógyár azonban továbbra is az Orczyék kezelésében maradt, mert a bányát a földtulajdontól függetlenül használhatta a volt bérlő. A zálogjogon Ullmann Móric és Kaán Samu zsidó vállalkozó tőkések kezébe került 1827-től az első parádi timsófőző üzem és bánya, amely a debrőparádi uradalomban tehát továbbra is termelt. Termelésében azonban évről évre egyre nagyobb nehézségek voltak. A timsó árának esése, az új bányaadó bevezetése, természeti csapások, valamint az a tény, hogy a gyár üzemeltetéséhez szükséges fát az új bérlőktől kellett vásárolni, mind hozzájárultak a gyári veszteségek növekedéséhez. Végül az Orczy-család nem látta értelmét, hogy fenntartsa a ráfizetéses vállalatát. 1839. június 11-én tartott árverésen Ullmann és Kaán 9000 forintért megvásárolták a parádi Borbála bányát, s annak minden tartozékát. A parádi 18