Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 14. (Eger, 1996)

TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Bán Péter: Három XVI. századi dézsmautasítás • 53

A tizedköteles termés eltagadásának számtalan módja lehetett, s ezek közül az általában előírt elkobzással való büntetés terhe mellett - kettő ellen preventív intézkedéseket fogalmaztak meg. Mivel a dézsmakötelezettség nem a személyre és társadalmi státusára, hanem a paraszti földre vonatkozott, ellenőriztették a (kis)nemesek és a jobbágyok esetleges parcellacseréjét, s a nemes által műveltetett jobbágytelkeket is adóztatták. A másik eljárást: a bírónál bevallott és a valódi (netalán részben elszállított-elrejtett) termés különbözetét „helyszíni szemlével" igyekeztek kontrollálni. Hasznosíthatták a kilencedjegyzékek adatait is. Végül szigorú szabályokat állítottak fel a földesúri adók alól mentesített szabadosok (libertini) helyzetének akceptálására vagy elutasítására, a zsellérállapotúak kereszténypénz-fizetési kötelezettségére, mivel a kamara által szedett egyházi tized alól csak a király adhatott exemptiót. Az instrukciók másfelől a faluközösséget is védték a decimátorok túlkapásaitól. A tizedszedést rövid idő alatt kellett lebonyolítani, nehogy „minekünk és az szegénységnek kárt tegyen az ű késedelmességével". A falusi bírák olykor dézsmamentesek voltak, ez esetben cserében ellátták a decimátorokat és lovaikat, de ők nem kívánhattak többet ebédnél-vacsoránál és a szükséges abraknál. A mentesség egyébiránt a településnek csak egyetlen bíráját illette meg, s csak az éppen esedékes termény (pl. a gabona) tizedére vonatkozott. Ha pedig a bíró a tized megadását választotta, akkor a dézsmásoknak a maguk költségén kellett élniük, még ha szállóhelyük nem is volt más, mint a bíró háza. (Az összeírásokban mindkét megoldásra találni példákat.) Az instrukció szigorúan tiltja a decimátorok hatásköri túllépéseit - melyek tehát előfordulhattak -, így a nekik megfelelőbb bírák kijelölését, a helyi igazságszolgáltatásba való beavatkozást, ún. penna- (vagy poena?) kévék, borköblök túlzott behajtását, a paraszti munkaerőnek saját célra történő önkényes igénybevételét. A bortizedre térve, Szederkényi Nándor szerint „bizonyos útközi pontokon ..., hol a dézsmások sátort ütvén, a hozott termésből[!] szedték ki az illetéket". A mellékelt instrukció és a dézsmalajstromokból kikövetkeztethető gyakorlat semmi hasonlóról nem árulkodik. A bortizedet szedő megbízottak tevékenysége a gabonadézsmásokéhoz hasonult utasításuk szerint, de a helyszíni felmérést a promontóriumokon, azaz a szőlőhegyeken fekvő szőlők-pincék sorrendjében végezték el és az összeírásokat is annak megfelelően készítették el. (Nem elégedhettek meg a szőlőhegyek kerülőinek beszámolóival!) Különleges figyelmet kellett fordítaniuk az extraneus gazdákra, a (látszólag) elhagyatott szőlőkre, a szőlőbirtokosok, illetve az örökösök változásaira, a mértékek és tárolóeszközök meglétének biztosítására. A nemesi kézre került korábbi paraszti, polgári szőlőket is adóztatták, illetve a tized megtagadását fel kellett jegyezniük a lajstromokban. Általánosságban előírták a 30 budai iccés egri borköböl használatát, illetve - figyelemmel a helyi mércékre - „annak az helynek iccéit vele el hozván, innét is iccét el vigyen és azzal csinálja egri köbölre". Gyöngyös környékét, illetve a patai kerületet mindazonáltal külön elbírálásban részesítették a tapasztalható gyakorlatban, mert az instrukció elveitől eltérően ott megengedték a 15 budai iccét kitevő gyöngyösi köböl használatát. A hordókat e régió egyes falvaiból is hasonlóképpen Egerből szállították, de ezekről és a korábbi évek55