Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 14. (Eger, 1996)
TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Szecska Károly: Egri egyetemi tervek az 1945 és az 1948 közötti években • 191
az „ Uj kezdeményezések" című fejezetben az alábbiakat írta: „ Ugyancsak már 1945 őszén felmerült a gondolat: katolikus egyetemet kellene alapítani hazánkban is. Számos nyugati országban működik magas színvonalú katolikus egyetem. A katolikus tanügyi vezetők ezt Egerben tervezték elhelyezni: az itteni katolikus jogakadémia, valamint a hittudományi főiskola adná a magját az új intézménynek; a Líceum épülete pedig eredetileg -a 18. század második felében - egyetem céljaira épült. " z A magyar sajtóban először 1945 után Gyomlay László középiskolai tanár, író tett közzé „Katolikus Egyetemet" címmel rövid cikket, amely a Köznevelés 1945. október 15-i (8.) számában jelent meg. A tömör írást szó szerint idézem. „Ha katolikus nevelési kérdéseket fejtegetünk, vessük fel egy olyan állandó tudományegyetem felállításának gondolatát, amely tisztán és kizárólagosan katolikus egyetem, amelyen tehát a tudomány minden kérdését katolikus szempontból bírálják, vizsgálják. Magyarországon erre a legkitűnőbb helynek kétségtelenül Eger városa látszik. Ez a város a katolikus gondolat ezeréves székhelye, ebben a városban a magyar történelem nem lehangoló, hanem felemelő, nem múló, hanem örök magyarságról beszél. Ez a város a maga csendes komolyságával csak munkára, tiszta gondolatra int, s kizárja a főváros romlottságának, fegyelmezetlenségének ernyesztő légkörét. De ebben a városban a nagynevű Eszterházy püspök megálmodta és előfeltételeiben meg is valósította a katolikus egyetemet. Itt kész épületek várják az egyetemi ifjúságot. Csak egyet említsünk. Itt áll az ország egyik legszebb terén a hatalmas líceum pompás épülete. Katolikus teológiája, jogi kara már megvan, nem volna nehéz hozzászervezni egyelőre a bölcsészeti kart. így hármas fakultással, ha csonkán is, de élne már az egri Kat. Esterházy Tudományegyetem. Már a tervezet megoldása részleteiben is készen áll, s fenntartására is megvan a mód, hiszen a mai kormányzat iskolai elgondolásai is megpendítettek általánosságban az iskolákra vonatkozó eszméket a földbirtokreform kérdésének taglalásakor - de ha ez nem volna lehetséges így, még van a fenntartásra más katolikus mód is. E helyt a kérdés további fejtegetésével nem foglalkozhatunk. Messzire vezetne az! Azt azonban nem titkoljuk, hogy Czapik Gyula érsek úrban érzünk annyi energiát és megértést, hogy a felvetett gondolatot gondjaiba vegye és segítse a hivatalos és hivatásos tényezőkkel együtt a megvalósításra. " Gyomlay 1947. május 11-i emlékezésében elmondta, hogy az egri katolikus egyetem tervét azért terjesztette elő, mert számolt „a materialista világnézet" hatalomrajutásával. A cikk közlésére a Vallási és Közoktatásügyi Minisztérium lapja, a Köznevelés akkori szerkesztője, az egri születésű Bíró Lajos Pál vállalkozott. 23 MÉSZÁROS I., 1989.; 48. GYOMLAY L., 1945. 8. sz. - MÉSZÁROS István Gyomlay Lászlót világi egyetemi tanárként említi. GULYÁS P. 1992. 759-760. kötetben mint középiskolai tanár szerepel. Feltehetően a pesti egyetemen vendégelőadó volt ebben az időszakban. - Gyomlay László feltehetően 1946 elején „Katolikus egyetemet Egerbe!" címen egy röpiratot is kiadott. (EÉL. LFJ. 1430/1946.) HML. VIII-1/379. A Katolikus Egyetem Barátainak Egyesülete 1947. május 11-i igazgatósági ülésének j egyzőkönyve. 197