Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 14. (Eger, 1996)
TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Horváth László: Adatok az egri prostitúció újkori történetéhez • 169
béreltek szállást, hogy annak költségeit közösen viseljék. így fordulhatott elő, hogy néhány polgár az ilyen örömlakokat összekeverte a bordélyokkal. 8 A magánkéjnők intézménye, a titkos kéjelgés visszaszoríthatatlansága és a mesterségesen konkurencia nélkül tartott bordély drágasága indította el a bordélyházrendszer hanyatlását Egerben a századfordulón. Ekkor már csak a kéjelgésből élők elenyésző töredéke dolgozott hivatalos bordélyházban. 1904-ben maga a városi rendőrkapitány kénytelen leírni, „...hogy már maga az a körülmény, hogy valaki pénztárosnő, pinczérnő, stb. eléggé igazolja azt a gyanút, hogy egyúttal titkos kéjelgést is folytat..." A századfordulóra a bordélyok a vendégek és a vendéglátók számára egyaránt költségesebbekké váltak a prostitúció más formáinál. Az épületek fenntartása vagy bérlése mellett a megfelelő berendezések beszerzése és az intézmény ellenőrizhetőségéből adódó jelentős adók emelték a kiadásokat és így az árakat. A bordélyban szórakozást keresők zömmel a középosztályhoz tartoztak. A szegényebbek, a munkások, az iparosok, a közkatonák a szórakozóhelyeken és az utcán keresték meg a „rosszerkölcsű" lányokat. Egyes városokban még az is előfordult, hogy a különböző társadalmi csoportok elkülönítésének érdekében egyetlen bordélyon belül két szalon nyitását fontolgatták: egyet az úri közönség, egyet az iparosok számára. 5 1915 végén, rendőrségi felmérés alapján Egernek továbbra is 1 bordélya volt, 9 bejegyzett kéjnővel. Emellett már 20 nő állt hivatalosan orvosrendőri felügyelet alatt, mint magánbárcás. 51 A reglementáció elméletét a kor teljességgel elfogadta. Csak maga a megvalósítás volt mindenhol a helyi közigazgatás feladata. Ebből a szempontból pedig valóban a bordélyrendszer tűnt az ellenőrzés legegyszerűbb intézményének. A gyakorlat gyakran mégsem ezt igazolta. A hanyatló egri bordélyvilágnak kiváló krónikása akadt. Az Egerben felcseperedő Remenyik Zsigmond életrajzi regényében írta meg a Tímár utcai bordélyház hattyúdalát. „...Kártya, ital és hajkurászás természetesen és kikerülhetetlenül eljuttattak bennünket, személyszerint és egyben a siheder társaság egyetemét a városka bordélyába is. A fürdők közelében, egy silány utcácskában állt ez a ház, titokzatos hírnek örvendve a beavatatlanok előtt. Nagy vaskapu védte ezt az épületet avatatlan és gonosz betörések ellen, hisz, legalábbis így hittük egy ideig, szegény és védtelen lányok voltak a lakói. De nemcsak bejáratát védte hatalmas vasajtó, ablakait is, amik este, ha sötétedett, bezárultak a kíváncsiskodók tekintete előtt. Nem lehet éppen állítani, hogy a legutolsó társaság látogatta volna ezt a házat. Még mielőtt látogatóivá váltunk volna, máris olyasféle híreket hallottunk, hogy ez meg az az úr, hogy ez meg az a kereskedő, néha pedagógus és zenetanár is látogatja az intézetet. A kövér trafikosfiú - barát révén mi is bekerültünk a házba, nem mintha a jelek szerint külön SZÉCSÉNYIM., 1993.59. HML. V-72/a/206. 4446/1904. Kávéházak, fogadók női alkalmazottainak rendőrkapitányi jelentése. BANAJ., 1990.4. SCHREIBERE., 1917. 100. 185
