Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 14. (Eger, 1996)
TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Csiffary Gergely: A XVIII-XIX. századi magyarországi üveghuták szerepe a hazai iparfejlődésben • 115
Hollóháza, Párád.) 143 A manufaktúra-összeírásokban található, s a hutaalkalmazottakra vonatkozó létszámadatokat feltűnően kevésnek tartom más adatok ismeretében. Eddig a történeti kutatás az összeírásokban szereplő létszámokat úgy tekintette, hogy azok a hutákban dolgozó minden alkalmazottat magába foglalnak. Ezzel szemben a manufaktúra-tabellákon feltüntetett üzemi létszámok minden esetben csak azokat takarják, akik közvetlenül részt vettek a termék-előállításban, vagyis az üvegfúvómestereket és az üvegfúvósegédeket. A hivatalos összeírásokban szereplő adatok, s különösen az alkalmazotti létszámadatok pontatlanok, megtévesztőén alacsonyak, és az üzemek száma is jóval elmarad még az országleírásokban hiányosan közölt számoktól is. Korabinsky 1786ban kiadott lexikona 41 magyarországi üveggyártó telepet sorolt fel, viszont a manufaktúra-tabellákon alig több mint a felét (54%) tartották nyilván. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy 1786-ban részint Korabinsky művéből, továbbá egyéb történeti forrásokból összesen 89 Magyarországon ez időben létező üveghutáról tudunk, kiderül, a hivatalos összeírások ezeknek alig 1/4-ét tartották számon. Mi lehetett az oka, hogy a működő üveggyártó telepek nem szerepelnek a hivatalos kimutatásokban? A régebbi történetírásunk fogalmazása szerint ez az osztrák elnyomó politika egyenes következménye. Ha ezt egyoldalú túlzásnak is tartom, mégis volt egyfajta ellenérzés Magyarországon a hivatalokkal szemben, már a megyékhez sem jutottak el a precíz és pontos tényeket közlő összeírások. A megyék nem kutatták ennek okát, hanem csak továbbították a torz adatokat. Bizonyos ellenérzéssel és nem is a tényleges állapotnak megfelelően töltötték ki a bécsi udvar által kibocsátott kérdőíveket. Az üveghuták létesítői döntően a XVIII. században világi és egyházi nagybirtokosok voltak. Ezt tükrözi a manufaktúra-tabellák értékelése is, ahol szembetűnő a nagybirtok túlsúlya. Végül is az adatok eltitkolásának a lehetőségével éltek az üveggyártó telepekkel rendelkező birtokosok, mert az erdőkben, lakott területtől távol épült üveghutákat még a hatalom sem tudta ellenőrizni. Ezért az egykor működő és utóbb megszűnt üveghuták számáról és a helyéről csak hiányos adataink vannak. A hivatalos jelentésekben is nem egy esetben még az alapítás évét is későbbre tették, hogy az utólagos adóztatást elkerüljék. Az 1848 előtti korszakban a hutalétesítők döntő többsége földbirtokos, olyan világi és egyházi földesúr - néhány polgári vagy egyéb tőkéből emelt üzemtől eltekintve -, akiket a korabeli törvénykezés nem kötelezhetett a bejelentésre, ugyanakkor a tulajdonos a saját birtokán belátása szerint létesíthetett üzemet, vagy támogathatta annak létrejöttét. Az összeírásaink pontatlansága szerintem elsősorban nem az összeírok hibájából ered, hanem az összeírok és a hutatulajdonosok ellenérdekeltségéből adódik. Az egyes üzemek pontos létszámadatai nem szerepelnek a hiányos összeírásokban. Általában csak közvetlenül az üvegáru termelésével foglalkozó személyeket tüntették fel, tehát a kisegítő személyzet, a napszámosok, alkalmi munkások kiléte, akiknek a tevékenysége csak közvetve kapcsolódott az üveggyártáshoz, homályban maradt. A földesúri birtokon létesült huták segédszemélyzetét az uradalom jobbágyai jelentették, akik robotot végeztek. Miután 1848-ig jobbágyvilág volt MagyarorNÉMETH Gy., 1989. 29-30. 141
