Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 14. (Eger, 1996)
TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Csiffary Gergely: A XVIII-XIX. századi magyarországi üveghuták szerepe a hazai iparfejlődésben • 115
sok, vendéglők is tömegesen igényelték az üvegárut. A XIX. század '70-es éveitől mind nagyobb kereslete lett a táblaüvegnek, amely a kor kapitalista építkezéseihez kellett. Összegezve: a polgárosodó, iparosodó magyar társadalom növekvő üvegszükségletét csak bővülő termelés fedezhette, amelynek nyomán viszont az üvegáru olcsóbbá vált. A fokozatosan növekvő kereslet hosszú ideig életben tartotta a kis és közepes erdei hutákat, elősegítette azok gyárrá történő átépítését, s az 1880-1890-es években hozzájárult néhány nagy modern üveggyár létrejöttéhez, mint Salgótarján, Zagyvapálfalva stb. Hozzátartozik az előbb vázoltakhoz, hogy a társadalmi feltételek 1848-49-ben a polgári forradalommal teremtődtek meg. Kétségtelen tény, hogy a Habsburg hatalom vérbe fojtotta a forradalomból kifejlődött szabadságharcot, és annak a leverése után kíméletlen megtorlást vezetett be az országban. Viszont minden ellenforradalmi szerepvállalása ellenére nem gátolta a tőkés fejlődést, amelynek az útjából az akadályok döntő részét a magyar polgári forradalom és a szabadságharc törölte el. Ehhez a gondolathoz tartozik, hogy véleményünk szerint a másik oka az üveghuták tartós fennmaradásának, illetve hogy azok közül számos üzemből gyár lett, éppen 1848-ra vezethető vissza. Az 1848 áprilisában meghozott jobbágy törvények lényeges eredménye, hogy a jobbágyrendszert végleg eltörölték. A hazai parasztság 60%-át a nemzetiségek alkották. A törvény nem vonatkozott a zsellérekre, akiknek nagy hányada a nemzetiségi (szlovák, rutén, román stb.) parasztok tömegeiből állt. E tanulmány második részében vizsgálom az üveghuták munkásságát. Tény, hogy a huták munkásságának egy részét alkották a szakmunkások és a legények, de mint később kiderül - nagyobb hányadát tették ki az üvegcsűröknél megtelepült, illetve munkát vállaló jobbágyok. Ők alkották az üveggyártó telepek népességének a nagyobb részét, viszont ez az ún. látens munkaerő nem jelent meg a hivatalos kimutatásokban. Más oldalról közelítve, amint az a táblázatokból kiderül, a XVIII-XIX. században a történelmi Magyarország területén az üveghuták és gyárak az erdős-hegyes területeken, zömében nemzetiségek lakta vidéken üzemeltek. A huták környékén munkát vállalók volt jobbágyok, zsellérek voltak. Tudjuk viszont, hogy az 1848-as törvények alapján a zsellérek csak személyükben lettek szabad polgárok, földtulajdon nélkül. Számszerűen a jobbágyfelszabadítás 1 366 739 úrbéres és allodiális függőségben élő parasztcsaládot érintett. Ezek közül az 539 753 telkes jobbágy mindegyike, a 826 986 házas és hazátlan zsellérből pedig 28 920 megkapta tulajdonul azt a földet, amely az úrbériség gyanánt és az ő nevén szerepelt az urbáriumokban. Tehát a jobbágyinak számító háztartások 43,7%-a vált polgári földbirtokossá, a többi 798 076 parasztcsalád, azaz a jobbágyháztartások ideértve a cselédháztartásokat is - 56,3%-a viszont csak személyében, földtulajdon nélkül szabadult fel a földesúri hatóság alól. 116 A huták körül a jobbágyi állapotból szabadult zselléreknek - föld híján, ha élni akartak - vállalniuk kellett továbbra is az uradalmi zselléri státuszt. Az 1853-as császári pátens sem döntött a javukra. Végső soron az üveghuták környékén ott maradt, 116 BÁNP., 1989.1.220-221. 135
