Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 12. (Eger, 1990)

Németh Gábor: Heves és Külső-Szolnok vármegyék limitációja 1660-ból • 87

tottak elő. A XVI-XVII. században a fő felvevő piaca Magyarország volt. Az 1600-as évektől inkább már a polgárság ésa jobbágyság viselte. A körösi árszabásban is gyakori tétel: mentét, dolmányt és nadrágot varrtak belőle.

28 A vásári szabók árui között első helyen álló "öreg embernek való", boroszlói posztóval bélelt gombos és zsinóros karasia dolmány a limitációban előforduló legdrágább ruhanemű volt (10 ft), jóval meghaladja a díszes női ruhák árát is. Az olcsóbb kisnicer (kislicer) posztó a XVII. században már meglehetősen ritkának tűnik. Az előző század második felében Balázs deák gyöngyösi kereskedő Nagyszombatból szinte kizárólag kisnicert (veresét és mák szinűt) hozott be, tehát nagy lehetett iránta a kereslet, míg az annál kétszerte értékesebb karasiából csak kis tételt vásárolt.

29 Több ruhaféle készült rásából, amelyből közönséges rását, posztó rását és korona rását különböztetett meg a limitáció. A rásán kívül a "szőr matériákhoz" sorolta a borsét (borséta), szőr atlasz, kandellet (canellet, camellet) szöveteket, ilyen volt a moher vagy muhar is.

30 A posztófélék közé tartozott a csimarin (csimazin, csimasin, csimmazin), az istamet és a tibizki (tubuzki).

31 Abából, azaz a leggyengébb minőségű posztóból készült ruhákról nem tesz említést a limitáció, de végszámra vörös és fehér színű abát is árusítottak. Nyilván ez volt a szegényebbek állandó ruhaanyaga. Minden bizonnyal vele azonosíthatjuk a "közposztó" elnevezést. Abából készülhettek a szűrszabók által kínált szürke szűrök. A szürke, fehér és tarka szűrposztót végszámra is árusították és külön tételként tüntették fel a szűr kallózásáért járó díjszabást. Az említett gyöngyösi szabómesterek is abából dolgoztak. Szécsi Péterné gyöngyösi kalmárasszonynak egy üzletfelénél "egy fekete vég posztóért" 7 tallérra rúgó adóssága volt. Egyik örökösét egy vég abával és egy bokor béléssel elégítették ki. Kőrösön aba felsőruhát, nadrágot és dolmányokat sorol fel az 1672-es árszabás. Ballá Gergely leírása szerint a ruházatban a fehér és hamu színű aba volt a mindenennapos.

32 A túlzott cifrálkodást és a színes ruházatot itt a török és a mezővárosi és egyházi önkormányzat egyként igyekezett betiltani

33 Főleg a női ruházat alapanyagaként gyakori a bársony és a selyem vagy damasztfélék: a kamuka, tabit (tebit), atlasz (atlac), tafota és a szőtt csipkés tercellána vagy más néven tercenella.

34 Szoknyához és vállhoz használták a fejtőt, esziárt és a bagazia nevű török vászonanyagot. Az utóbbit nagyon kedvelték a hódoltságban 35 A gyöngyösiek háza táján is fel-fel bukkan török eredetű textília. Szíjgyártó Miklósné textilneműi kőzött kendők, német és magyar gyolcs, tarkán szőtt abroszok, ágynemű és "egy kevés török vászon" szerepel, számba vettek még 12 kendőt, "mellyek köszül némellyeket maga szűtte, némellyeket török asszonyok szüttek, vártak."

36 A limitáció elemzését tovább folytatva szembetűnő a bőripar fejlettsége, amely a vidéknek a bőrkereskedelemben betöltött szerepével és a török bőrművesség hatásával egyaránt összefügg. Mint láttuk a bőrkereskedelemben a gyöngyösi kereskedők és a mészárosok is részt vállaltak. Állatbőrök feldolgozásával a csizmadiák, vargák és a szíjártók foglalkoztak. A csizmadiák karmasinból, szattyánból, bagariából, veres és fekete vargabőrből dolgoztak, amelyeket feldolgozatlanul is árusítottak. A 8 féle férficsizma között volt kecskebőrből való fekete száras csizma, szattyánból, török karmasinból készült bélelt és béleletlen szárú csizma, magyar karmasin és szattyán deli csiz92