Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 12. (Eger, 1990)
Szakály Ferenc: Adalékok Gyöngyös XVI. századi kereskedelmi kapcsolatainak történetéhez • 122
Ezzel a plasztikusabban kirajzolódó, több fázison át követhető ügyek "sora", sajnos, véget is ért; a későbbi gyöngyösi vonatkozású nagyszombati adatok lényegesen szórtabbak és elszigeteltebbek. (Persze ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy e forrásokra más irányú kutatásaink közben bukkantunk, s így egyáltalán nincs kizárva, hogy az általunk nem használt városi állagokban megbújnak olyan bejegyzések, amelyek az alább ismertetésre kerülő ügyekhez kapcsolódnak, s természetesen olyanok is, amelyeknek egyáltalán nincs nyoma az általunk átnézett jegyzőkönyvekben, illetve a misszilisek közt.) Nagyszombat és Gyöngyös XVI. századi kereskedelmi kapcsolatait fürkészve az alábbi nyomokon haladhatunk tovább: A gyöngyösi tanács 1561. november 2-án közölte a nagyszombatival, hogy Szabó Antal nagyszombati polgár kérésére hozzájuk intézett megkeresésükre előhívatták a közrendű ("providus") Tóthmihály András gyöngyösi lakost, aki azon kérdésre, hogy vajon valóban adós-e Szabónak - amint az állította - 14 forint 50 dénárral, azt válaszolta, hogy annak egyetlen obulussal sem tartozik. Állítását alátámasztandó a gyöngyösi tanács elé állította egykori szolgáját, Jakabot, aki megerősítette, hogy Tóthmihály nem több mint 25 vég nislai és 28 vég boroszlói posztót kapott Szabótól és azért - nagyszombati Szabó Márton és jászberényi Poroszló Pál közvetítésével, a gyöngyösi Szabó Lajos és Kádasy Antal, illetve a nagyszombati Kisur János és Kosik András előtt - megfizetett neki. Tóthmihály ugyan elismerte, hogy az utolsó részletfizetéskor adós maradt egy forinttal, de azt állította, hogy ezt Szabó két bála takaróért elengedte neki ("fateturse in ultima solutione floreno uno debitorem remansisse, sedpro ketbaltakaro ei remississe"). 51 Mivel az egymással szoros kereskedelmi kapcsolatban álló városok közt a tapasztalatok szerint általában erős rokoni szálak is szövődtek 52 , talán nem lesz érdektelen annak a pereskedésnek a felidézése sem, amely 1575 nyarán kezdődött nagyszombati Nagy Márton - utóbb a szabad királyi város egyik legtekintélyesebb polgára, többszörös bécsi és pozsonyi követséget viselt első szenátora ("senatorprimarius", "senatorprecipuus")? 3 -, illetve gyöngyösi Nagy István Péterné között bizonyos gyöngyösi ház- és szőlőbirtok miatt keletkezett. Bár a gyöngyösi tanács által a nagyszombatihoz intézett július 5-i levél nem szól a két szereplő közti rokonságról és annak fokáról, az ügy természetéből és a szembenálló felek vezetéknevének azonosságából következik, hogy rokonok voltak, s éppenséggel nem elképzelhetetlen az sem, hogy Nagy Márton maga is Gyöngyösről származott el Nagyszombatba. Azért indított ugyanis keresetet a gyöngyösi Nagyné ellen, mert az a szóban forgó - s nyilván közös örökségül szolgáló házat és szőlőt a török hatóságok közbejöttével magának foglaltatta (^foglaltatott volna elkadia erejévé?), bizonyára azért,hogy a másik örökös ahhoz ne férhessen hozzá. Mivel Nagy Márton arra hivatkozott, hogy ő olyan veszélyes helyre, mint amilyennek a Gyöngyös is számított, nem megy, a gyöngyösi tanács - amint maga közli - behívatta Nagy István Péternét és kötelezte, hogy személyesen vagy küldötte által igazítsa el a dolgot Nagy Mártonnal, vagyis: értelemszerűen Nagyszombatban. Nagyné azonban ahelyett, hogy a tanács meghagyásának eleget tett volna, a város egyik földesurának - és bizonyára saját urának -, Báthori Istvánnak cserépi tiszttartójához fellebbezte az ügyet, amiben a dolog természeténél fogva természetesen nem akadályozhatták meg ("onnan mi sem őtet, sem más embert el nem foghatwnk"). Úgy tűnik, Nagy Márton - bevett korabeli szokás szerint - erre azzal fenyegette meg a gyöngyösieket, 134
