Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 11. (Eger, 1983)

TANULMÁNYOK - Dr. Csizmadia Andor: Pétervására jogéletéből • 64

védelem. Legfontosabb a család becsülete. A rokonok ritkán találkoznak, mint mondják csak házasságkötésnél, temetésre és disznótorra jönnek össze. A házasságtörést elítélik, a házasságtörőket megszólják. Az idők múltával azonban az emberek emlékezetében homályosodik kezd a hónapokkal, vagy évekkel ezelőtt elkövetett bűn emléke, és napirendre térnek a cselekmény felett. „Minden csoda három napig tart itt is", — mondja özv. Szántóné Buci Veron. A házasságtörésnek ma már alig van társadalmi szankciója. A válás kezd megszokott jelenséggé lenni. Az elváltak kerülik egymást, nem szólnak ebymáshoz, az emberek előtt igyekeznek kiteregetni egymás hibáit, és ezáltal megindokolni a válást. Az elvált szülők gyermekei legtöbbször anyjuknál maradnak, még akkor is, ha a házasságot az ő hibájából bontották is fel. Különösen gyakori a házasság felbontása abban az esetben, ha a felek csak polgári házasságot kötöttek, mert így vallási meggyőződésüket a válással nem látják megsértettnek. A rendelkezésünkre álló adatok szerint egyébként a házasság gyakori felbontásának jelensége az 1920-as évek óta jelentkezik a faluban. A „menyecske" az ura halála után, ha gyermekei vannak, megmarad apósa házában, ha nincsenek, rendszerint visszamegy szüleihez. Ugyancsak az utóbbit választja akkor is, ha újból férjhez akar menni, mert az anyósnak, apósnak nem tetszik az, hogy elhalt fiuk után a menyecske még valakit megszeressen és ahhoz feleségül menjen. Az özvegy, ha újra férjhez megy, az új férj nevet viseli, míg első házasságából származó gyermekei édesapjuk nevét viselik. A „megesett lányokat" a népközösség még néhány évtizeddel ezelőtt is kizárta tagjai sorából; ma már csak az öregek alkalmazzák a régi szankciókat, a fiatalok könnyen megbocsájtanak. Bótha György hetvenéves gazda mondotta: „ma bizony gyakran előfordul, hogy lánynak gyereke születik. Sajnos, de így van, ebben is a törvény a hibás. Ha nem ítélné meg a gyermektartást, jobban félnének, jobban vigyáznának a lányok". A községben évente átlagban két házasságon kívüli születés történik. A házasságon kívül született gyermek az idősebb pétervásáriak elbeszélése szerint ezelőtt 50—60 évvel még a társadalom kitaszítottjainak szomorú sorsában részesült. Nemcsak atyja, de anyja rokonsága sem fogadta be, nem egyszer a gúny tárgyát látták benne, származásának hátrányos következményeit szinte a nap minden órájában éreznie kellett. Öröklési jogát nem ismerték el, különösen, ha anyjának törvényes leszármazói is voltak. Az utólagos házassággal törvényesített gyermek sem volt kezdetben sokkal jobb helyzetben, bár öröklési jogát a törvényes öröklési rend során is elismerték, de ahol lehetett, ott a rokonság „megrövidítette". A házasságon kívül született gyermek helyzete csak lassan, az utóbbi két-három évtizedben javult, míg napjainkban már alig tesznek különbséget a házasságból való, vagy házasságon kívüli születés között. Tételes jogunk e téren messze megelőzte a népi jogfejlődést, mert míg az 1840. évi VIII. t. c. pl. a törvénytelen gyermeket teljesen kizárta az öröklésből, addig az 1861. évi országbírói értekezlet már jelentős engedményeket tett a házasságon kívül született javára. További enyhítéseket tartalmazott az 1894. évi XXXIII. t. c; bírói gyakorlatunk régi kívánalmainak megfelelően pedig az 1946. évi XXIX. t. c. véglegesen megszüntette a törvényes és törvénytelen származás közti megkülömböztetést és csak házasságból származott és született gyermeket ismer. A hivatkozott törvény célkitűzése az, „hogy az emberi egyenlőség 75