Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 10. (Eger, 1981)

TANULMÁNYOK - Szecskó Károly: Károlyi Mihály és Heves megye (Adalékok Károlyi Mihály életrajzához) • 44

Károlyi Mihály és felesége Budapestre érkezéséről, a fogadtatásról a lap május 12-i számában adott tudósítást. 57 Az újság e száma közölte szerkesztőjé­nek, Lóránd Imrének 58 vezércikkét Károlyi Mihályról, amelyben méltatta a volt elnök történelmi jelentőségét, s utalt Heves megyei kapcsolatára is. ,,Heves megye népe büszke rá, hogy Károlyi Mihály itt Kápolnán kezdte el a leg­nagyobb történelmi cselekedetet a földosztást, saját földjén." 59 Károlyi Mihály néhány héttel hazajövetele után vidékre is ellátogatott. 60 Ez a tény a hevesiekben is reményt ébresztett a volt elnök megyei látogatására. Erről az Igazság május 19-i számában közölt híranyagban olvashatunk elő­ször: ,,. . .a közeljövőben el fog látogatni abba a megyébe, ahol elkezdte a legna­gyobb és legigazibb tettét, a földosztást." 61 Minden bizonnyal a várható látoga­tással kapcsolatos, hogy Kolacskovszky Lajos, a megye tudós történetírója a Szociáldemokrata Párt május 14-i pártnapján nagysikerű előadást tartott Károlyiról. 62 A vármegyei törvényhatósági bizottság május 15-i ülésén Gazdag Ervin 63 , a Magyar Kommunista Párt képviseletében a tagok „osztatlan éljenzése mellett emlékezett meg Károlyi Mihályról és javaslatot tett, hogy a kápolnai földosztót a törvényhatóság táviratilag üdvözölje." Indítványát egyhangúlag elfogadták. 64 A Szociáldemokrata Párt egri szervezete május 16-án rendkívüli Károlyi emlékpártnapot tartott, ahonnan a következő szövegű táviratot küldték Ká­rolyi Mihálynak: ,,Az SZDP Egri szervezete rendkívüli Károlyi emlékpártnapja alkalmából szeretettel köszönti vármegyénk első nagy földosztóját", 65 Károlyi vá­laszként küldött köszönőlevele így hangzik:,, Szívből köszönöm Heves megye Szo­ciáldemokrataP ártjának,hogy e meleg fogadtatásban részesített. Nagy elégtételszá­momra, hogy a dolgozók nem felejtettek el és hűek maradtak a progresszív eszmék­hez."™ A felsorakoztatott adatokból kitűnik, hogy Károlyi személye körül a leg­nagyobb propagandát a pártok közül a Szociáldemokrata Párt fejtette ki He­ves megyében is. Ennek oka — mint arra Hajdú Tibor helyesen rámutatott — az volt; ,,mert ez a párt állt leginkább a történelmi 1918—19-es kontinuitás alap­ján, nem mindig előnyére. . ." 67 A várvavárt látogatásra június 13-án és 14-én került sor. 68 Károlyi felesége kíséretében érkezett?, népes küldöttséggel. A pártok közül a legtöbben az SZDP vezetői közül kísérték el. Vele jött Szeder Ferenc, 69 Mónus Illésné, 70 Faragó László, 71 Szamay 72 és Büchler 73 . Az MKP részéről Rosta László 74 és Kállai Gyula 75 volt a küldöttségben. A Kisgazda Párt balszárnyának tagjai közül eljött Katona Jenő, 76 Oltványi Imre 77 és Gulácsy György 78 . A küldött­ségben a Nemzeti Parasztpárt is képviseltette magát 79 . A Károlyi házaspár kíséretében ott volt baráti körének több tagja is. 80 így Hatvány Lajosné, 81 Bölöni György, 82 ós Havas Endre, 83 Károlyi titkára is. Megyei útjuk első állomása Kápolna, a hajdani földosztás színhelye volt. 84 Itt a honvédemlékműnél a helyi földosztó bizottság népgyűlést rendezett a híres vendég tiszteletére. 85 A népgyűlésre a rekkenő meleg ellenére több ezer főnyi lelkes tömeg gyűlt össze. 86 A sajtótudósítás szerint egetverő éljenzés tört ki, amikor Károlyi régnemlátott alakja megjelent az emlékmű előtt. 87 A vár­megye részéről Milassin Kornél 88 főispán és Bartha István 89 alispán köszön­tötte. Az üdvözlések elhangzása után Károlyi Mihály szólt a megjelentekhez. Beszédét azzal kezdte, hogy amikor az emigrációban Magyarországra gon­dolt, akkor mindig Kápolna jutott eszébe. 90 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom