Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 10. (Eger, 1981)

TANULMÁNYOK - Szecskó Károly: Károlyi Mihály és Heves megye (Adalékok Károlyi Mihály életrajzához) • 44

Tevékenységét forradalomellenesség jellemezte. 1950-ben koholt vádak alapján elítélték. (MtL 87.) 74. Rostás László: jelenleg nem tudunk róla többet. 75. Kállai Gyula (1910-): újságíró, kommunista vezető. 1931-től a KMP tagja. 1939­1944 között a párt megbízásából a Népszava szerkesztőségében dolgozott. Egyik szervezője volt a Történelmi Emlékbizottságnak. A Magyar Front Intéző Bizott­ságában a Kommunista Pártot képviselte. A felszabadulás után fontos párt és állami tisztségeket töltött be. Jelenleg a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. (MtL 245.) 76. Katona Jenő (1905—1978): szerkesztő, publicista. Mint publicista egyik jelentős alakja volt a németellenes antifasiszta mozgalomnak. A felszabadulás után képvi­selő lett. A koalíciós kormányzás időszakában több lapot szerkesztett. 1952—1966 között a Könyvtáros főszerkesztője volt. (MIL. 598./Kt. 1974. 10. sz. 608.) 77. Gulácsy Imre (1893—1963): politikus, miniszter, művészeti író. 1930-ban egyik alapítója volt a Kisgazda Pártnak, amelyben vezető szerepet játszott. 1945. július 21-től november 12-ig pénzügyminiszter volt. 1950-től a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. (MÉL. II. 317—318.) 78. Gulácsy György: baloldali értelmiségi, kisgazdapárti politikus. 1945. után tagja volt a Kisgazda Párt intéző bizottságának. 1945. novembere után belügyi államtitkár lett. (Vida, 164—165) 79. lg, 1946. június 26. — A lap a Nemzeti Parasztpárt képviselőit nem sorolta fel. 80. Tg, 1946. június 26. 81. Somogyi Jolán 82. Bölöni György (1882—-1959): író, újságíró, írásaival résztvett az 1918—19-es forra­dalom előkészítésében. A Tanácsköztársaság idején diplomáciai munkát végzett. A proletárdiktatúra leverése után emigrációban élt. A felszabadulás után követ, az Irodalmi Alap igazgatója volt. 1957-től az Élet és Irodalmat szerkesztette. (MÉL. I. 259.) 83. Havas Endre (1909-—1953): A munkásmozgalom harcosa, író, műfordító. 1931-tői kapcsolódott be a munkásmozgalomba. A II. világháború alatt Angliában élt, ahol Károlyi Mihály titkára lett. A felszabadulás után a párizsi követségen ismét Károlyi titkára volt. 1950-ben koholt vádak alapján elítélték, s a börtönben halt meg. (MÉL I. 685—686.) 84. lg, 1946. június 26. 85. HN, 1946. június 13. 86. Uo. 87. Uo. 88. Milassin Kornél: nyugalmazott alezredes. 1944—46-ban Heves megye főispánja volt. A Kisgazda Párt megyei vezetője, a párt jobbszárnyához tartozott. 89. Bartlta István (1890—1948): jogász. A II. világháború előtti években árvaszéki ülnök. 1944—1948. között Heves megye alispánja volt. 90. lg, 1946. június 23. 91. HN, 1946. június 13. —• Az Igazság című lap július 23-i tudósításában az idézetet ,,Tiétek már a föld, földesurak vagytok, ós akié a föld, azé az ország is.", így közölte: „Uraimnak nevezem Önöket, mert Önök az ország urai." — A lényeg azonban megegyezik. 92. lg, 1946. június 23. 93. HN, 1946. június 13. 94. Uo, Orbán, 156: 95. HN, 1946. június 13. — Orbán Antal közleményéből tudjuk, hogy a cölöp sokáig gondozó nélkül volt, míglen 1962. február 21-ón került a Legújabbkori Történeti Múzeumba. Jelenleg ez a tárgy a Károlyi Emlékkiállításon látható a volt Károlyi­palotában. 96. lg, 1946. június 26. 97. A parádi látogatásról: Lásd Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül, 417—420; Károlyi Mihályné: Együtt a számíízetésben, 2 284—-285. Ez feleslegessé teszi a parádi láto­gatás leírását. 98. HN, 1946. június 13. 99. EB, 1946. június 15. 100. Hajdú, 503. 101. Tg, 1946. június 26. 102. Hajdú, 277—332. 103. EÚ, 1918. november 23.

Next

/
Oldalképek
Tartalom