Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 9. (Eger, 1979)

TANULMÁNYOK - Kapor Elemér: Az Egri Dalkör története • 62

tartotta fenn az egyesületet. Ez a körülmény bizonyos anyagi segítséghez juttatta Huszthy Zoltánt. 1936. Ebben az évben az Egri Dalkör különös vidéki hangversenyt ad —-a szomszédos Kistálya községben, a földműves dalárda megalakulásával kapcso­latban. 236 Az év — Liszt év. Az első Liszt-hangversenyt április 18-án rendezte meg az Egri Dalkör és az Egri Zeneegyesület. 237 A Dalkör három kórust muta­tott be olyan felkészültséggel, hogy a sajtó így írt: ,,Jól esett látni és hallani, hogy a Dalkör a neki megfelelő feladatokban ismét régi fényében ragyog". Május 31-ére nagy szabadtéri hangversenyt szervezett Huszthy Zoltán 238 a főszókesegyház előtti téren. A hatalmas kórusba beolvasztotta a középiskolák énekkarait is, továbbá a Zeneegyesületnek a 14. honvéd gyalogezred egyes szó­lamaival kiegészített zenekarát, úgy, hogy az 1300 főnyi ének- és zenekar han­hatása feledhetetlen volt s méltó a nagy zeneszerző emlékéhez. A Magyarorszá­gon alig hallott 18. zsoltár és a magyar szövegre komponált két kórusmű ,,A lelkesedés dala" és ,,A magyarok istene" hangzott fel a lépcsőzetes térben elhe­lyezkedett dalosok ajkán a főszékesegyház reflektorokkal megvilágított oszlop­csarnoka előtt. Az országosan meghirdetett ünnepségre igen sokan érkeztek az ország minden részéből s így, mint idegenforgalmi esemény is jelentékeny volt az egri Liszt-ünnep. 1937. A Dalkör az egri katolikus egyházközség meghívására az egyházköz­ség előadássorozatán szerepelt két számmal 239 , ezenkívül az életnek semmi je­lét nem mutatta. 1938. Talán a vezetésben van a hiba? A tisztújító közgyűlés a következők­ben alakította meg a vezetőséget 240 : elnök dr. Hedry Lőrinc főispán, örökös tiszteletbeli elnök Prettenhoffer Ödön törvényszéki tanácselnök, társelnökök Okolicsányi Imre alispán, Braun Károly polgármester és Subik Károly apát­kanonok, pápai prelátus, ügyvezető elnök dr. Kozma Sándor ügyvéd, alelnök Lestál Miklós tanító, karnagy Huszthy Zoltán segédkarnagy dr. Kádár László vármegyei árvaszéki ülnök, kartanítók Virágvölgyi Béla felső kereskedelmi iskolai tanár és Lestál Miklós, titkár Böck Sándor telekkönyvvezető, jegyzők Oaál Ignác városi számtiszt, és Erdélyi László káptalani gazdasági tiszt, pénz­táros Antony Jenő biztosító intézeti vezető, ellenőr Mikus Lajos a városi levél­tár vezetője, gazda Somogyi Tibor pénzügyi tisztviselő, szertáros Valentin András nyugdíjas, orvos dr. Joób Géza, ügyész dr. Erdélyi Mihály ügyvéd, zász­lótartó Nagy Péter építész. A választmány tagjai a pártoló tagok közül: dr. Barsy István ügyvéd, Barta Kálmán szőlőbirtokos (Erdőtelek), Breznay Imre ny.taní­tóképző intézeti igazgató, Fógelné Kaufmann Emmy hegedűművész, Frank Tivadar h.polgármester, Ficzel Antal ny.lelkész, Frindt Jenő kanonok, Grőber Jenő szőlőbirtokos, dr. Jávor Ernő vm. árvaszéki ülnök, Kelemen Lajos ny. ta­nító, Kriston Endre püspök, dr. Kürti Menyhért gimnáziumi igazgató, dr. Lip­csey Péter közjegyző, Mikus István telekkönyvvezető, dr. Petro Kálmán ország­gyűlési képviselő, Rássy Paulin ciszterci gimnáziumi tanár, Ruzsin Bertalan szőlőbirtokos, dr. Schönvitzky Bertalan jogakadémiai tanár, Török Kálmán pápai prelátus. Rajtuk kívül 18 tagot választottak a működő dalosok közül. A választmányi tagok névsora azt mutatja, hogy az egyesület magában foglalja a város vezető tisztviselői és papi rétegét és mégis. A sajtó kénytelen megállapítani 241 : ,,A Dalkör munkája a legnagyobb magyar sikerek elérése után kétségkívül hanyatlik. Részben a lelkesítő célok hiánya, részben a vidéki közöny, részben pedig a hanganyag romlása, amit elhelyezések és halálozások idéztek elő, kissé megfakították a Dalkör kedvét". Az új ügyvezető dr. Kozma Sándor felhí­82

Next

/
Oldalképek
Tartalom