Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 6. (Eger, 1977)

KÖNYVISMERTETÉSEK - Molnár József: Nagyréde története • 1850—1945 (Ism.: Szecskó Károly) • 107

dék révén a falusi parasztság újabb erőforrásokhoz jutott, amelyek segítségével átmenetileg helyreállíthatta a szőlővész után felbomlott társadalmi egyensúlyt. A falu társadalmának másik rétegét a nagybirtokosok .alkották. A községben hat nagybirtok volt. Mivel gazdálkodásuk nem volt rentábilis, a helyi nagybirtok hanyatlásnak indult, s a birtokok egy része fokozatosan paraszti kézre jutott. A helyi társadalom egyéb rétegeit alkották a kisiparosok, kiskereskedők, értelmiség (többségükben tanítók), összefoglalókig elmondhatjuk, hogy Réde társadalma szinte kizárólagosan paraszti jellegű volt. A negyedik fejezetben a falu gazdasági és társadalmi strutúrája által determinált politikai életét vázolta a monográfus. Először a szabadságharc leverésétől az 1918-as polgári demokratikus forradalom győzelméig tekintette át a helyi politikai viszonyokat. Ebben az időszakban a faluban élénken éltek a szabadságharc hagyományai. Az abszolutizmus és a kiegyezés korában a település legkiemelkedőbb vezető egyénisége Isaák László volt. 1881-ben bekövetkezett halálával lezárult a község történetének az a szakasza, amelyben a haladó eszmék szolgálatába szegődött nagybirtokos még egyértelműen pozitív célokat tudott felmutatni a falu népe számára. A század végén, még inkább az e század elején országszerte, így a Mátra vidékén is erősödő népi mozgalmak, az agrárszocialista mozgalmak Nagyrédén csakúgy, mint a Gyöngyöstől nyugatra és északnyugatra eső többi szőlőtermelő faluban, nincsenek komolyabb hatással. Ezt a jelenséget Molnár József meggyőzően a falu sajátos társadalmi struktúrájával magyarázta. A községben ugyanis kevés volt az agrárproletár, a szőlőrekonstrukció eredményei, a meginduló parcellázások lassan levezették a politikai elégedetlenség érzéseinek javát. A parasztság alsó rétegeinek politikai radikalizálódását lassította az egyház erős befolyása is. Ebből következett az, hogy a faluban nem volt semmiféle szocialista indítású agrárproletár, vagy szegényparaszt politikai szervezet, az 1905—6-os politikai fellendülés, az őszirózsás forradalom, de még a Tanácsköztársaság alatt sem. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az 1918 —19-es forradalmak ne érintették volna meg a falu népét. Tény azonban, hogy az 1918-as forradalom nem hozott jelentős fordulatot a falu vezetésében. A községi képviselőtestület változatlan személyi összetételben alakult át néptanáccsá. A proletárdiktatúra időszakában a falu vezetésében fordulat következett be. A direktóriumon belül jelentős súlyt kapott a szegényparaszti réteg. A gyakorlatban azonban nem érvényesült kellően a szegényparasztság vezető szerepe, s a vezetés lényegében ekkor is megmaradt Dick Károly tanító, a jegyző és a plébános kezén. Végső konklúzióként a könyv írója helyesen állapította meg, hogy a kettős forradalom alatt a faluban a paraszttársadalom sajátos szerekezete, a forradalmakat megelőző parcellázások, az egyház nagy befolyása, a háború vérveszteségek, a cseh és román burzsoá csapatok támadása miatti elkeseredettség következtében bekövetkező befelé fordulás volt az oka a forradalmak alatti viszonylag passzív magatartásnak. A falu agrárproletárjainak, szegényparasztságának politikai szervezése az ellenforradalmi korszakban kezdett jelentősebbé válni. Ezt szükségszerűen hozta magával a háború után kibontakozó borválság, a munkanélküliség és az infláció. A 20-as évek végén és a 30-as évek elején a falu agrárproletárjainak és szegényparasztságának egy kis csoportja eljutott a forradalmi tudatosságig, s miután kapcsolatot találtak a főváros illegális kommunistáival, létrehozták saját illegális kommunista szervezetüket is. Ez a szervezet kapcsolatba lépett a karácsondi, a ludasi, az adácsi, a gyöngyösi és a gyöngyös tar jani szocialistákkal és kommunistákkal is. így a 30-as évek elején Nagyréde lett az illegális kommunista mozgalom központja a környéken. A szervezkedést Rudas Ede és István irányították. A mozgalmat a hatóságok 1935-ben számolták fel. Amit a szerző a falubeli illegális kommunista szervezkedésről levéltári és sajtóforrások alapján leírt, nóvum a megye forradalmi munkásmozgalmának történelmi irodalmában. Eddig ugyanis csak az 1930-as évek eleji egri illegális kommunista szervezkedés volt ismeretes. A kommunistáknak a politikai porondról való eltűnését az akkor éledő nyilas mozgalom igyekezett kihasználni. A több környékbeli községtől eltérően a nyilasmozgalom azonban nem volt számottevő hatással a helybeli parasztságra. A helyi birtokos parasztság szemléletének két alappillére volt. Az egyik a függetlenségi hagyományokból táplálkozó nemzeti öntudat, amely sohasem aljasodott sovinizmussá és antiszemitizmussá. A másik alappillér a határozott ellenzékiség volt, amelynek megnyilvánulása a kisgazdapárti mozgalomban való aktív részvétel. A fejezetet a monográfia írója, a helyi községi önkormányzat leírásával zárta. Kimutatta, hogy a községi politikában a falu középparasztságának felső rétege játszotta a 108