Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 6. (Eger, 1977)

KÖNYVISMERTETÉSEK - Soós Imre: Heves megye községei 1867-ig (Ism.: Nagy József László) • 104

Mezőtárkány, Dormánháza (Donmánd), Fornos (Egerfarmos), Besenyő (Besenyőtelek), Poroszló, Sarud, Halász (ma: Új lőrincfalva). Ugyancsak megvan a legtöbb — e területen említett — középkori falu neve kisebb lakott hely vagy dűlő neveként (zárójelben a mai község, amelynek határában találhat), így Laxow a Laskó (patak) nevében, Buda (Füzesabony), Csal (Debrő), Magyar ád (Űjlőrincfalva), Szőke (Egerfarmos), Hidvég (Sarud), Tepély (Besenyőtelek, a DK külterület), Hány (Dormánd). Az alveus kengeleer '(1279, Szemere határjárása, Győrffy I, 805) víznév -ma is megvan Kengyelér néven (4/236) Szihalom határában. Ismét bebizonyosodott tehát, hogy az élő helynévanyag pótolhatatlan nyelvemlék, és milyen fontos volt szinte az utolsó órában (v. ö. 7. 1.) összegyűjteni. Minden község adattárában, az utolsó előtti bekezdésben nyelvjárási utalást is találtunk, de ez általában igen sommás, alkalomszerű. így is jobb azonban, mint a semrni. A kötet kiállítása tetszetős, a térképek is jók. A sajtóhibák száma viszonylag kevés (pl. Babtisták 1/30, katolikus 5/21, stílusban 5/22, Vízügy 7/31). Kimaradt Poroszló területe és lakossága (104). Tehát, (ha jól számította ki) T.: 10844 ha, L.: 4170. A 115. lapon az Óhalász név után a " , -n:" fölösleges. Külön feldolgozást 'érdemelnének a népi humor megnyilatkozásai: a csárdák, kocsmák nevei, pl. Netovább, Pendelhajtyi-csárda, Lyuki, Pupu, Dugi-kocsma, Mucukocsma, Vitliór « vitriol), Cifra-kocsma, Tekincsbe, Szépasszony. Számos helyi névmagyarázat természetesen naiv, anakronisztikus, népetimológiás. A legjobban tetszett a „Rihely Patakrész. Sokan belefúltak itt a vízbe, ezért sokan sírtak is" (1/132. „Kutús... Minden darabon volt egy kút" (12/151). A pálmát azonban Egerfarmos nevének helyi magyarázata viszi el: „A török időkben a katonák az Eger-patakban a farukat moisták" (79/1). A gyűjtők természetesen helyesen jártak el, a legnaívabb népi magyarázatot is föl kell jegyezni. Számos táj szó (főleg felszínformanév) bújik meg az egyes névcikkekben, pl. sipákás' nádas, fertős' (7/332), de ezehet — hacsak nem helynevek — a mutató nem veszi föl, tehát nehezen hasznosíthatók. Nemzetközi vándormotívumot említ (1/43) egy feldebrői monda: „a kápolna mögött volt egy forrás... mely azért szűnt meg, mivel egy asszony belemosta a pelenkát." Ugyanilyen ok miatt szökött meg egy szentnek tartott tó vize egy észt monda szerint. Reméljük, hogy hamarosan megjelenik a még hiányzó rész is. Az eddigi két járási kötet kezeskedik az alapos, lelkiismeretes gyűjtő munkáról és a gondos feldogozásról KÁLMÁN BÉLA Soós Imre: Heves megye községei 1867-ig. (Eger, 1975. 544 oldal.) Hosszas várakozás után, 1975-ös kiadási évszámmal, de 1976 őszén jelent meg Soós Imre könyve Heves megye községeiről. Első pillantásra úgy érezzük azonban, hogy a hosszú előkészítő munka meghozta a maga gyümölcsét: a Heves megyei Levéltár kiadásában megjelent kötet jól szerkesztett, szakmai és módszertani szempontból egyaránt példamutató, külső megjelenésre tetszetős, s a Heves megyei Nyomda a nem éppen könnyű szöveg ellenére gondos munkát végzett. A könyv alapvetően két részre tagolódik, „összefoglalás" cím alatt egy 60 oldalas bevezető tanulmány 1868-ig terjedően végigviszi mindazokat a jellemző sajátosságokat és problémaköröket, amelyek a feudalizmus-korabeli Heves megye népének életét meghatározták. A kötet terjedelmének nagy részét 118 község feudális történetének adatai alkotják. A könyvet kiegészítő mellékletek különösen azok számára hasznosak, akik kutatási szinten tovább akarnak foglalkozni a korszakkal. A megadott forrás és irodalmi ismertetés útbaigazítást ad a szakember számára, a bőséges szómagyarázatok pedig még a korszakkal nem foglalkozó történészek, történelem tanárok számára is igen érdekesek. A kötet végén közölt községi pecsétnyomatok annyira jellemzőek, hogy külön tanulmányt érdemelnének. Kissé nehéz helyzetbe kerülne az olvasó, ha műfajilag kellene meghatározni a munkát. Nem dokumentum kötet, hiszen az egyes községek ismertetésének elején megadja a topográfiai jellemzőket, a koraközépkorra vonatkozó adatokat pedig általában másodlagos forrás alapján közli. Nem is községtörténeti monográfia azonban, hiszen a szerző az egyes községekre jutó 4—5 oldalban nem törekszik (komoly szak104