Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 4. (Eger, 1975)
KÖNYVISMERTETÉSEK - Tinódi egri históriás énekei — Gárdonyi Géza Társaság Kiskönyvtára 2. (Ism.: Bitskey István) • 117
Könyvismertetések TINÓDI EGRI HISTÓRIÁS ÉNEKEI Gárdonyi Géza Társaság Kiskönyvtára 2. Eger 1974. A Gárdonyi Géza Társaság Kiskönyvtárának második kötetében Tinódi Lantos Sebestyénnek három egri tárgyú históriás éneke jelent meg a mai helyesírási szabályok szerint átírt szöveggel, bő tárgyi és nyelvi magyarázatok, jegyzetek és bevezető tanulmány kíséretében. Mind a szöveg gondozása, mind az elé írt tanulmány Sugár István egri kutató munkája, az ő közreműködése révén Tinódi három műve — az Eger vár viadaljáról való ének, a Varkucs Tamás idejében lőtt csaták Egörből és az Egri históriának summája — ma már nemcsak a XVI. századi magyar nyelvben jártas irodalomtörténészek, hanem az érdeklődő olvasók számára is élvezhető olvasmány. Ezzel egyben a kötet elsődleges érdemét is jeleztük: Sugár István munkájában mind az egri vár történetével ismerkedő diákok,, mind a lantos egri énekeinek teljes szövegére kíváncsi olvasók érdekes és élvezetes, bőven kommentált kiadást kapnak kézhez. Ezen túlmenően az aprólékos gonddal összegyűjtött történeti adatok és a lant:>s szavahihetőségének, műve történeti hitelének meggyőző bizonyítása irodalomtörténet-írásunk számára is jelentős nyereség. A/-Kiskönyvtár szerkesztőinek célkitűzését tehát egyértelműen dicsérhetjük, a város irodalomtörténeti emlékeinek megbecsülésében és tradícióinak ápolásában ez a kötet is aktív részvétel. Sorravéve mármost az ilyen jellegű szövegkiadásban előforduló kulcskérdéseket, elsősorban a textológiai megoldásról kell szólnunk. Csak helyeselhető az az alapelv, hogy „a szöveg mai helyesírással kerüljön közlésre, de az eredeti kiejtési sajátságok megtartásával". (51.). Az egyértelmű és világos alapelvet természetesen nem mindig könnyű a gyakorlatban is alkalmazni, hisz számtalan határeset, a nyelvtörténet által is vitatott szóalak esetében kell a szöveg gondozójának döntenie. Sugár István dicséretére legyen mondva: jó érzékkel húzza meg azt a határvonalat, ameddig a könnyebb olvasás és megértés érdekében kisebb módosítást megengedhet (pl. az igekötő és ige egybeírása, az elválasztási szabályok egységesítése, a tulajdonnevek nagy kezdőbetűje stb.). E téren nincs is lényegesebb kifogásunk, legfeljebb a szövegátírás módjáról szóló szabályok egyes túlbonyolított, sőt, olykor nyelvileg is helytelen, magyartalan megfogalmazását (pl. 53. lap, 14. szabály) tehetjük szóvá. Az ilyen szépséghibák körültekintőbb lektorálással könnyen elkerülhetők lettek volna. A szövegekhez fűzött tartalmi magyarázatokról szólva csak a. legnaffvoM} elismeréssel említhetjük az itt közrebocsátott adatok hosszú sorát, melyek Tinódi énekeitől függetlenül is értékes hozzájárulások az egri vár életének és a korabeli harcmodornak a történetéhez. Sugár István láthatóan itt van igazán elemében, a szakavatott helytörténész lelkesedésével és odaadásával jár utána adatainak, az olasz Centorio nagyhatású feldolgozását pedig sikerrel utasítja „az érdeklődést felcsigázó, romantikus" művek közé. Végül, de nem utolsó sorban a bevezető tanulmányhoz kapcsolódva teszünk néhány megjegyzést. Mint említettük, meggyőzőnek érezzük a lantos históriáinak hiteléről kapott eredményeket, úgy véljük, ez a kérdés véglegesen lezártnak tekinthető. Figyelemre méltó a Tinódi és Nádasdy kapcsolatáról szóló fejtegetés is, de itt — a szerző megjegyzésével egyetértve — még további kutatásokat látunk szükségesnek az országbíró mecénási szerepének tisztázásához. E két kérdéscsoporttól eltekintve Sugár István az eddigi szakirodalom alapján ad képet a lantos működéséről. Kár, hogy a tanulmány egyes részeinek terjengőssége zavarja az egységes összkép kialakulását. Vajon mi szükség van például az ajánlás szövegének egy egész oldalon történő idézésére (10.), ha az néhány lappal később teljes terjedelmében is olvasható? A bevezető tanulmány kétszer is kiemeli: „a kötet a 12. hazánkban nyomtatott magyar nyelvű könyvünk" (5. és 48. lap.y. Ez fölösleges önismétlés, 117