Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 3. (Eger, 1974)

KÖNYVISMERTETÉS - E. Nagy Sándor: Remenyik Zsigmond. (Ism.: Cs. Varga István.) • 106

a majdcsak 7 évig tartó vándorúinak. Németország, Dél- és Észak-Amerika nem a romantikus elvágyódás, hanem a társadalmi menekülés színterei voltak. Nemcsak a teljes élet, a mindent átélés vágya űzte, hanem, ahogy egyik vallomásában írja: a „méltatlan és halott környezet", a kaotikus valóságtól való iszonyodás. Nemcsak életútját, hanem műveit és hőseit is, a hagyományossal, a szabályossal való szakítás jellemzi. Az életet és a szellemi értékeket egyforma mohósággal habzsolta, a „meg nem elégedés", az átértékelés avantgárdé-indulata vetette a vándorútra. Hőseit is belső lázadás fűti, kitaszítottak, csavargók, kalandorok, de lázadásuk társadalmi gyökerű, nem a kötetlenség, a szabadosság vágya, hanem a kényszer, a külső vagy belső katasztrófa motiválja. Műveinek közös címe Apocalipsis humana, amely több mint 20 művet foglal magába. Remenyik megírta a gondolkodó ember szkepticizmusát tartalmazó műveket. amelyekben megkérdőjelezi az emberiség jövőjébe és az értelmes társadalmi rend megvalósíthatóságába vetett hitet. Alkotásainak másik csoportjában, a korabeli valóság káoszát a kalandozások élményanyagán át mutatja be. műveinek harmadik csoportjában a kalandozások indítékait, a végigjárt társadalom alatti életet tárja fel. E. Nagy Sándor, tömör megállapításokkal, külön tanulmányokat igénylő problémaköröket érzékeltet: „Lázadónak indult, ...az avantgárdé eszményeivel messiásként akarta megváltani a világot. Az emberiség ősvadonját fedezte fel Dél-Amerika országaiban, ahol a kland kiváltotta bűntudat lett nagy élményévé. A Korunk munkatársaként, a marxizmus vonzásában vívta meg külső és belső küzdelmeit, a társadalommal és önmagával, ellenfeleivel és lelkiismeretével. A második nagy háború roppantotta össze benne a hitet, és járatta meg vele az „egzisztencialista gyötrődés" útjait a negyvenes években. Élete végéig megmaradt magányos írónak..." Amennyire a kismonográfia szűkre szabott terjedelme engedte, a szerző maga végezte el az idézetben is jelzett problémakörök vizsgálatát. Legtüzetesebben Remenyik és a Korunk kapcsolatát elemzi a szerző. Nem véletlen ez, hiszen a szociális szellemű, nyílt, szókimondó íróra eszmei szempontból rendkívül nagy hatással volt a Gaál Gábor szerkesztette Korunkhoz és munkatársi gárdájához fűződő kapcsolata. Problémafelvetéseiben érződik a koncepció nagysága, a monografikus igény. Az elemző értelem gyakran ér eredeti kutatási értékeket rejtő téres mezőkre, de továbbmegy, a jellemzőt, a megkülönböztetően fontosat keresi, nem időzhet sokat még ott sem, ahol láthatóan szívesen körülpásztázná a terepet. Tragikus sors jutott az elvetélt lehetőségeket példázó Remenyik-drámáknak is. Nemcsak a színház és a könyvkiadás adóssága, hanem a kritikáé is tetemes. Eddig érdemben csak Ablonczy László és Kocsis Rózsa foglalkozott egy-egy szép tanulmányban a drámaíró Remenyikkel. E. Nagy Sándor a drámákat az egész életműben elfoglalt helyük és jelentőségük alapján értékeli és elemzi. A Blőse úrék mindenkinek tartoznak c. tragikomédiától a Saroküzleten, a Hotel Vén-Európán ót az Atyai házig, a drámai művek fontos szerepet kapnak az elemző áttekintésben. A prózai alkotások közül az indulás időszakának kísérleteitől indulva a legfontosabb regényeket a Bűntudat, az Atyai ház, Por és hamu, a Vész és kaland, Élők és holtak, Ősök és utódok, Vándorlások könyve, Az idegen címűeket vizsgálja részletesebben a könyv írója. Csupán a hiányos felsorolás is meggyőz bennünket arról, hogy milyen nagy anyaggal kellett megbirkóznia a könyv szrezőjének. E. Nagy Sándor a kismonográfia kulcsponti helyén, a végén közli az író legfőbb üzenetét, amelyet Az idegen című kisregényből emel ki. A Remenyik életmű kulcsmotívumánalk tekinti a limai temetőt, ahol az író kislányát. Izabellt és lánya anyját, az indián Ágúidat temette el. A sokat szenvedett ember tanulsággá szelídült gyötrelmeiről egy küzdelmes élet által hitelesítve, önvallomásszerűen így ír: „De talán lesz, akinek számára példázatként szolgál, hisz az ember élete — bármily magányos és egyedülálló is — mégiscsak jelent valamit: az én történetem pedig azt jelenti, hogy nem lehet magányosan élni a világban, idegenül az emberek között." E. Nagy Sándor rendszerező-elemző kismonográfiájában az anyagfeltárás, értékfelmutatás munkáját világos gondolatvezetéssel, helyenként az azonosulni