Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 2. (Eger, 1974)

TANULMÁNYOK - Soós Imre: A hódolt szolgabíró és hódolt esküdt Heves megyében a XVII században. • 5

esetei legjobban elburjánzottak. Ezért az 1588. évi 36. te., meg ennek nyo­mán a megyék statútumai szinte kivétel nélkül az alispánt ruházták fel a törvényszünet idejére a kisebb hatalmaskodások megítélésére. Bíró­társakká a tertületileg illetékes szolgabírót és esküdtjét tették meg. Az eljárást 15 napon belül, tehát rövid perfolyamban, a helyszínen első fokon be kellett fejezni. Ha fellebbezés nem volt, maga az alispán végezte el a végrehajtást. A fellebbezés esetén követendő eljárást a háborús törvény­szünet befejeztével, az 1608. évi koronázás utáni 4. és 1609. évi 29. te. szabályoizta. Ezek szerint az alispáni fórumnak hatalmaskodási perekben hozott ítéletei ellen a vármegyei törvényszékhez lehet fellebbezni. Itt az alispánnak mint a törvényszék elnökének nincs joga szavazni a saját ítélőszékéről fellebbezett perekben, legfeljebb referálhat, jelentést tehet, szolgabírájával együtt. A négy szolgabíróval rendelkező megyében a má­sodfokon ítélő törvényszék bíráinak száma ezzel a másik három szolga­bíróra és esküdtjeikre korlátozódott. Ezt tanúsítja a megyei törvényszék, mint másodfokú bíróság ítéletlevelének szokásos kezdősora: „Mi (pl. Zemplén), vármegye három szolgabírája" .. .stb. A megyei törvényszéki bírák számának kiegészítése céljából végül is az 1613. évi 24. te. lehetővé tette néhány rendkívüli esküdt, ún. táblabíró beválasztását a vagyono­sabb nemesek közül, azzal a kikötéssel, hogy ezután a szolgabírákon, es­küdtjeiken és a táblabírákon kívül a törvényszéken senki másnak sza­vazata ne legyen. Ezzel a „derék, becsületes, emberséges emberek", vagyis nemhivatalos személyek kiszorultak a törvényszékből, mely polgári és büntető perekben ezután mint elsőfokú, a szolgabírótól és alispántól fel­lebbezett perekben pedig mint másodfokú fórum működött. A megyei törvényszék bűnügyekben is ítélkezett. Ezen a jogcímen az un. cégéres bűnök, vagy közbüntették megítélése tartozott a hatáskörébe. Közbűntettnek számított a boszorkányság, szentségtörés (pl. templom meggyalázása, kirablása), istenkáromlás, paráznaság, házasságtörés, to­vábbá a nyilvános gonosztettek, a gyilkosság, emberölés, rablás, tolvajlás, gyújtogatás. Ung megye 1637. évi statútuma szerint gonosztevőkön min­den ember értsen: „égetőköt, lopókat, tolvajokat, orgazdákat, pajkosokat (paráználkodókat) és utállókat, mezőn és erdőn lappangókat, öldöklőket, gyilkosokat, háztörőket, ördöngösöket és egyéb czégéres, halálos vétekben élő személyeket". E közbűntettek elkövetőire a törvények rendszerint halálbüntetést, esetleg testcsonkítást, testfenyítést, korbácsolást, vessző­zést, botozást szabtak ki. A gyilkosságért elítélt jobbágyállapotú bűnös 40 Ft összegű vérdíj (homagium) lefizetésével kiegyezhetett a megölt sze­mély családtagjaival, ezzel megválthatta életét. A XVI. század közepén, meg a tizenötéves, hosszú háború, illetve a törvényszünet idején a nemesrendű gyilkosokat és cégéres gonosztevőket, továbbá a pallosjoggal nem rendelkező földesurak közbűntettes jobbágyait még az alispán ítélte el, akár saját házában, akár megyéjének azon falu­jában, ahol a tettest letartóztatták. Egyes vármegyék a nemesség köréből ún. akasztató ispánt, comes patibularis-t is alkalmaztak. Enfnek feladata volt a halálos ítéletet, testcsonkítást, kínvallatást végrehajtó hóhér fél­fogadása és az ítélkezés, ítéletvégrehajtás színhelyére szállítása. Az akasz­tató ispán és hóhér munkadíját az elítélt tettestől elkobzott vagyontár­gyak árából fizetek ki. Egyes megyékben még a XVII. század közepén is szokásban volt a cirkálás. Zemplén megye például esetenkint felhatalma­8

Next

/
Oldalképek
Tartalom