Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 2. (Eger, 1974)

TANULMÁNYOK - Lénárt Andor: Vallásos konfraternitások Gyöngyösön a XVII—XVIII. században. • 33

jóságos cselekedettel, térdenállva elmondott imával, alamizsnával vagy testi sanyargatással igyekezzenek támogatását hathatósabbá tenni. 6. A céh minden hónapban két misét mondat. Egyiket a kongregáció­beli meghalt hívekért, a másikat az élőkért. A két miséért a plébános 12 rhénes forintot kap, akár ő mondja, akár a káplánja. 46 7. Ha valaki a kongregációbeliek közül megbetegszik, kijelölnek két férfit és két nőt, akik kötelessége, hogy a betegeket gyakran meglátogas­sák, s mind a teste gyógyítására, mind a lelke vigasztalására mindent meg­tegyenek. Ne hagyják semmiben szűkölködni. Ha eljönne a halála órája, ne távozzanak el mellőle. 8. A kongregációhoz csatlakoztak a gyöngyösi asztalos, szíjártó és la­katos céhbeli keresztény hívek, céhestül, testületileg. A vallásos céh szar­bálya felszólítja a csatlakozott céhet, hogy amikor a maguk mesterségbeli hivataljuk és szokásuk szerinti évenként megújuló ünnepeiket ülik, olyan­kor ne a Szent Borbála kongregáció gyertyáit és szövétnekeit használják, hanem a magukét. A Szent Borbála kongregáció jövedelmét ne máshová, hanem az oltár felszerelésére, díszítésére vagy a kongregáció szükségére fordítsák. 9. Isten első parancsa, hogy őt mindenek felett szeressük, felebarátun­kat pedig mint önmagukat. A kongregációbéliek tehát Isten parancsolata szerint mindnyájan szeressék egymást, a gyűlölködést, veszekedést, egymás mocskolását távoztassák el. De ha egymás gyarlóságból eredő hibáit látják, azt ne hallgassák el, figyelmeztessék egymást, vagy ha szükségesnek lát­ják, jelentsék a kongregáció elöljáróságának, „hogy magok között orvosol­tassék felebarátjuknak veszedelmes volta és fogyatkozása". Ami a kongregációban történik, az maradjon köztük. Azt másoknak, külsőknek ne mondják el, tarsák titokban. Egyszóval olyan felebaráti sze­retetben, egyességben és egyenlő értelemmel éljenek, mint egy anyának. Szent Borbála asszonynak fogadott fiai és leányai, és egy mennyei dicső­ségnek örökösei. 10. Ezenkívül a többi céhekkel együtt, melyek a Szent Bertalan apos­tol templomában levő egyéb oltárokhoz szolgálnak, az egyház által rendelt és szokásos körmeneteken, ájtatosságokon égő fáklyákkal szolgáljanak, jelen legyenek. Ezen artikulusokat a fent említett Comes Gábriel Antonius Erdődy de Monyorókerek ... aláírásával és ovális, papíron átnyomott címeres nagy pecsétjével — 1726-ban — megerősítette. A vallási társulatok a XVIII. század második feléig a kornak, az állam és az egyház érdekének megfelelően, az állam, az egyház és az egyén érde­kében teljesítették a feladatukat. Ha szigorú rendet kellett tenni, vagy ahhoz kellett segíteni, vagy ha a békés rendet csendben kellett szolgálni — megtették. De amikor az ország gazdasági haladásának, az összbirodalom meg­valósításának a magyar nemesség mellett a katolikus egyház megmereve­dett szabályrendje is fékezővé, akadályozóvá vált és a felvilágosult ural­kodó megkezte az egyház bázisai, a szerzetesrendek elleni nagy offenzívá­ját — a vallásos társulatok is osztoztak a szerzetesrendekkel a feloszlatás sorsában. 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom