MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1988. július 26. - 1988. december 21.

55. doboz 1988. 07. 26. – 1988. 12. 21. - 824. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1988. szeptember 20. - Oldalszámok - 824. őe. 7. o.

- 7 ­nem, ha el akarjuk végezni ezt a feladatot, ami a 7. pontban van, éppen az állami, társadalmi szervek részéről nagyon erős kritika érhet bennünket, és jogosan. Ne tegyük ki magunkat ennek. Ha a személyi feltételek jobbátételével kapcsolatban akarunk vala­mit megfogalmazni, a 9. pontban tehetjük. Felkérjük őket arra, hogy foglalkozzanak a munkájukkal és fogalmazzák meg saját feladataikat, ha szükségesnek tartják saját kádereikkel is foglalkozzanak olyan mér­tékben, ahogyan jónak látják, esetleg véleményt kérnek tőlünk és mondunk. Schmidt Rezső elvtárs elmondta: a 7. ponttal kapcsolatban megfo­galmazottakat illetően azzal ért egyet, hogy a párt káderhatáskörébe tartozó személyek politikai alkalmasságát vizsgálja felül. Igaz az is, hogy ez beavatkozás lenne a dolgukba, hisz választott vezetők, a testületekben lévő kommunisták véleményét is ki kell kérni, nem az apparátusok véleményét. Nem az elhagyása mellett van, hanem a pontosabb fogalmazás mellett. A 8. pontban a továbbfejlesztéssel ért egyet. A továbbfejlesztés tágabb kategória. Most ezt úgy sem lehet megvalósítani, hanem a különböző választások során lehet a párhuzamos vagy kölcsönös képviseletet megszüntetni. Ha valahonnan kimarad valaki, nem tör­vényszerű, hogy a másikból is kimarad, hisz választott. A tovább­fejlesztés nemcsak annyit jelent, hogy megszüntetni a kölcsönös képviseletet.Benne van ez is. A 9. pontban megfogalmazottak nehéz feladatot jelentenek. A tanácsi dolgokat említve elmondta, hogy a középtávú tervezéshez viszonyítva előtérbe került az éves tervezés és újabb feltételek adá­sakor változik. Benne maradhat a feladatban, hogy saját hatáskör­ben tekintsék át. A határidőket illetően úgy fogalmazna, hogy szinkronitást ebben. Nem tudják pl., hogy mikor készül el a megye 1989-es terve. Hozzákezdtek, visznek is elképzeléseket a tanács elé, de támpontjuk nincs, az OT nem tud adni. Az értelem szerinti határidővel ért egyet, a testületek figyelmét fel kell hívni, hogy tekintsék át a feladatot. Heves megysi Levéilár

Next

/
Oldalképek
Tartalom