MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1987. január 13. - 1987. június 16.

52. doboz 1987. 01. 13. – 1987. 06. 16. - 793. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1987. május 14. - Oldalszámok - 793. őe. 13. o.

13 Dr. Draviczki Tamás elvtárs elmondta, hogy a gazdaságpolitikai osztály vezetése azzal a feladattal küldte, hogy a vitában meg­figyelőként vegyen részt. Azonban mint az anyag szerkesztőinek egyike, ha a jelenlévők úgy ítélik meg, hogy hasznos kiegészítés­sel tud szolgálni az elmondottakhoz, akkor szívesen válaszol egy­két kérdésre, illetve ha megengedik néhány kiegészítést tenne. Elsőként az anyag hogyan továbbjának és kezelésének kérdésével kapcsolatban, illetve, hogy készül-e kormányprogram egyidőben, vagy a KB határozat után; ezek viszonya stb. Mint elmondta volt a hét elején az Országos Tervhivatalban állam­titkári tervegyeztetés a konkretizáló kormányprogrammal kapcsolat­ban. Jövő héten tárgyalja az anyagot a Minisztertanács - 20-án. Majd a közeljövőben fogja megtárgyalni a viták tapasztalatai alap­ján a kibontakozás programját a Politikai Bizottság. A GPO által összefoglalt, magyarul a Központi Bizottság apparátusa által össze­foglalt KB határozat-tervezettel egyidejűen került a Miniszterta­nács által elfogadott, előzetesen elfogadott kormányprogram-tervezet a Politikai Bizottsághoz. Ez a két anyag június elején összeér, in­nen párhuzamosan fog futni. Hogyan fogják egymást kiegészíteni: nem mindenben van teljes egyet­értés. Olyan elképzelés van, hogy a kormányprogramot is megnézi a Központi Bizottság, majd azt az őszi ülésszakon a parlament fogja jóváhagyni. A kérdésre válaszolva: a korábbi gyakorlattól eltérően most egyszerre készül a kormányprogram és a KB irányelvei, ami le­hetőséget ad, hogy napra készen legyen a dolog. Milyen hosszú távra szól ez a KB program? Érdemben valóban 3 éves időszakot ölel fel, 3 éves időszakra szól­nak. Feltételezve, hogy az 1987. évi terv túl gyenge lehet, ez a 3 éves program utána átnő a VIII. ötéves tervbe. Ezért nem szól tá­volabbi időszakra ez a program. Ennek a programnak a sikeressége alapján kell a VIII. ötéves tervet is elfogadni. Ami a VIII. Ötéves tervet is illeti, ezzel a programmal a KB határozat-tervezet csak olyan értelemben foglalkozik, hogy ez feltétel a 3 éves kibontakozási programnak a sikeres megvalósításához. Ezt az 1987-es évet, az azon­nali intézkedéseket a konkrét kormányprogram fogja tartalmazni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom