MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1987. január 13. - 1987. június 16.

52. doboz 1987. 01. 13. – 1987. 06. 16. - 793. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1987. május 14. - Oldalszámok - 793. őe. 11. o.

11 1985. elején megállapítottak, azok akik csinálták az anyagot, hozzátette, hogy az aládolgozók is ennyi prioritást állapítot­tak meg. Később aztán kiderült, hogy ezek nem mennek, ennyiben tehát módosul, s ezt ebben a cselekvési programban tükröztetni kell. Arra a kérdésre, hogy állami program készül-e elmondta, hogy a KB komoly elhatározása volt, hogy a nyári KB ülésre a kormányprog­ram is legyen meg. Tehát a kormányprogram is és az intézkedési program is legyen készen egyidejűleg. Juhász elvtárs kérdésére, az 1986. novemberi határozat kezelésé­nek mikéntjével kapcsolatban. Láttuk, hogy 1986-ban teljesen új helyzet alakult ki 1985. tavaszához képest. Mi is történt: Az emberekben, a párttagságban is nagyon nagy igény volt, hogy egy kibontakozási program készüljön. Most ezt megpróbáltuk a no­vemberi KB határozattal. Véleménye szerint ez a határozat egy jó határozat, de nem vált az emberek szemében egy cselekvési program­má. Annak szántuk, de nem sikerült elfogadtatni. Ezt szolgálná a nyári KB ülés, ahol egy átfogóbb, szélesebb körű intézkedésre szá­mítanak az emberek; ezt akarják kialakítani. A Tóth Tibor elvtárs kérdésére, amely a struktúraváltáshoz kapcso­lódott a külső piac oldaláról megközelítve. Próbálta már érzékeltetni az előzőekben is, de még egyszer utalna rá, hogy még további munka szükséges mind a tőkés piacon, mind a szocialista piacon. Ehhez a mi struktúraváltásunk szükséges. A vi­lágpiacon a következőt kérik - azonban ez saját nemzeti érdek is, meg szocialista érdek is - : Legyen egy hosszabb távú kibontakozási programunk, a regionális piacokra nagyobb figyelmet fordítsunk. Ez áll a KGST-re is és Európa tőkés részére is. Még egy nagy dolog léphet be, és ez Japán - a kül­ső feltételek közül. Csak érdekesség képpen említette meg, hogy kb. 400-500 milliárd dollár felesleges pénze van, nem tudja mit csinál­jon vele, azonban ha a profitjukat megkapják, akkor hajlandók bedob­ni a nemzetközi pénzvilágba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom