MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1987. január 13. - 1987. június 16.

52. doboz 1987. 01. 13. – 1987. 06. 16. - 785. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1987. január 27. - Oldalszámok - 785. őe. 20. o.

- 20 ­Ambrus József elvtárs utalt rá, hogy már az elmúlt évben a pályá­zatok tárgyalása kapcsán is felmerültek ezek a kérdések. A három évre visszavetitve talán 5-6 fő volt, aki pályázatot nyújtott be. Minden esetben az adott munkahely pártszervezete és munkahelyi ve­zetése ugy foglalt állást, hogy nem támogatta a pályázatokat, igy került a vb elé is. Az érdekesség kedvéért elmondta, tavaly volt olyan elvtárs, aki ki­emelkedően jó eredményt ért el a főiskolai felvételin. A munkahely is módositotta véleményét, de végül is a rektori tanács nem vette fel. Ahogyan az elmúlt évben, most is elmondta, hogy megitélésünk sze­rint ma a Politikai főiskolára történő pályázatokat egy sor ellent­mondás terheli. Elmondtuk ezt a KB illetékes osztályának, a PTO káderalosztályának is. többször is jeleztük, más megyék is. Abban jelentkeznek az ellentmondások, hogy a pályázókkal kapcsolat­ban állást kell foglalni a munkahelyi vezetésnek, a pártszervezetnek és ezt követr'ően a megyei párt-vb-nek. Attól függetlenül, hogy támo­gatják-e a pályázót, továbbitani kell azt és valamennyi pályázót be­hivnak felvételi vizsgára. Itt már van olyan ellentmondás, hogy ha az adott munkahely nem vál­lalja a felvételből adódó feltételek biztositását, ez tulajdonképpen illúzió. Nappali tagozat esetében ugyanis vállalni kell az anyagi konzekvenciákat, levelező esetében pedig a szorgalmi időszakot, biz­tosítani a tanulmányi szabadságot és a jelenlegi rendszer szerint a 4. év utolsó félévét bentlakás keretében töltik el, ez időszakra biztositani kell a fizetést. Elmondtuk javaslatainkat a központi szervek felé, hogy csak a munka­hely véleményét tartjuk szükségesnek a beiskolázásnál. Ha ez a vélemény nemleges, ne fogadja a Politikai Főiskola a jelentkezőt, járjon el ugy, mint más felsőfokú iskolák. Előfordul ugyanis - megyénkben nem volt még -, hogy annak ellenére, hogy nemleges az állásfoglalás az érintett szervek - párt, gazdasági vezetés részéről - a kiemelkedő felvételi vizsga miatt ugy döntenek, hogy felveszik. Ilyenkor két lehetőség van: korrekcióra kerül sor az álláspontokban a különböző szerveknél, vagy esetleg a főiskola átvállalja az anyagi feltételek biztositását. Ezek a kisérő jelenségek ellentmondásossá teszik a Politikai Főis­kolára történő pályázatokat, ugyanakkor ezekkel együtt is a főiskola nyitottságának biztositása a cél. nevBsimyyBi Lcvéftéf

Next

/
Oldalképek
Tartalom