MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1986. július 1. - 1986. december 30.
51. doboz 1986. 07. 01. – 1986. 12. 30. - 771. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1986. július 15. - Oldalszámok - 771. őe. 13. o.
- 13 2. napirend Barta elvtárs köszöntötte Csókásné Varga Máriát, a KB munkatársát. Ezt követően Holló Endre elvtárs, a Pártgazdasági és Ügykezelési Osztály vezetője szóban tájékoztatta a végrehajtó bizottságot az apparátusban dolgozók egészségi állapotáról. Kérdés a tájékoztatóval kapcsolatosan nem hangzott el. Csókásné: elmondta, hogy immár 16 éve kiséri figyelemmel az ország politikai apparátusának egészségügyi helyzetét. A téma napirendre tűzése bizonyitja, hogy itt a vb-t is érdekli, hogy a politikai apparátus milyen körülmények között és milyen egészségi állapottal végzi munkáját. Megállapíthatjuk, hogy évek óta itt a megyében az egészségügyi helyzettel, a szakellátással kapcsolatosan a körülmények, a személyi és tárgyi feltételek megfelelőek. Úgy Ítélik meg, hogy azok az elvtársak - itt a megyei pártbizottságon - akiknek feladata az apparátus egészségügyi helyzetével való foglalkozás, lelkiismeretesen, megfelelően végzik tevékenységüket. Az apparátusban a kötelező szűrővizsgálatokon a megjelenési fegyelmet évek óta megfelelőnek mondhatjuk. Hozzátette: nagyon elgondolkoztató az a tény, hogy a politikai apparátus több mint fele betegségekkel küszködik, bár olyan szempontból nyugodtak lehetünk, hogy a felügyeletük megoldott. Azonban - s itt az egyéni felelősségtudatot emiitette - nagyobb gondot kellene forditani az illetékes elvtársaknak és az orvosoknak együttesen, hogy az apparátus dolgozói igenis vegyék komolyan, azt ha betegek. Nem mindegy, hogy milyen egészségi állapotban végezzük feladatainkat. A tihanyi üdültetéssel kapcsolatosan elmondta, hogy nem a betegség gyógyítására, hanem megelőzésére szolgál. Azt tanácsolta, hogy folyamatosan ütemezzék a beutalandó elvtársakat. És hivják fel erre a lehetőségre a figyelmet. Szó volt a hévizi üdülőről is. A jelentkezők száma jelzi, hogy a mozgásszervi betegségek akadályozói a munkának. Tapasztalatuk, hogy Holló elvtársak megfelelően tájékoztatnak az egészségi állapotról. Elismerésüket és köszönetüket fejezik ki azoknak az elvtársaknak, akik e nagyon fontos és lényeges feladattal foglalkoznak a pártbizottságon belül.