MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1986. január 14. - 1986. június 17.

50. doboz 1986. 01. 14. – 1986. 06. 17. - 764. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1986. április 8. - Oldalszámok - 764. őe. 15. o.

- 15 ­3. napirend Barta elvtárs köszöntötte a napirend előadóját és Csizmadia János elvtársat, a KB PTO munkatársát. Ambrus József elvtárs arról szólt, hogy a jelentés egy korábban meg­kezdett munka, folyamat végterméke. A káderutánpótlási tervek készi­tése alulról felfelé történt, a megyében valamennyi pártbizottság ezt megelőzően elkészitette káderutánpótlási és képzési tervét a hatáskörbe, illetve utánpótlásként számitásba vettek körére vonat­kozóan. Az elkészitett és elfogadott tervek megfelelnek a központi elvárásnak, illetve a megyei instrukcióknak. A hatáskörbe tartozókra, utánpótlásként számitásba vettekre vonat­kozóan az elképzeléseket egyeztettük a hatáskörileg illetékes párt, állami és társadalmi szervekkel.A munkában résztvettek a megyei párt­bizottság osztályai is. A terveket egyeztettük a KB PTO Káderalosztályával - mondotta. Két pontositást jelentett be: A jelentés 6. oldalán a második gondolatjeles bekezdésben a szöveg helyesen: ..."zömük - 85 %-uk közel fele-fele arányban 31-40, illetve 41-50 év közötti..." Ezen bekezdés utolsó mondatát javasolta elhagyni. A jelentéssel kapcsolatban kérdést tett fel: dr.Szűcs László, Bódi Béla, Barta Alajos elvtárs, melyekre Ambrus elvtárs válaszolt. Hozzászólások Virág Károly elvtárs javasolta a végrehajtó bizottságnak az előterjesz­tés és javaslat elfogadását. Véleménye szerint jónak Ítélhető az a munka, amely az 5 évvel ezelőtt a végrehajtó bizottság által elfo­gadott tervek alapján történt a káderekkel való foglalkozást, fi­gyelemmel kisérést, az utánpótlással való foglalkozást illetően. Ij^es megyeit

Next

/
Oldalképek
Tartalom