MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1984. január 3. - 1984. június 19.
46. doboz 1984. 01. 03. – 1984. 06. 19. - 712. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1984. február 28. - Oldalszámok - 712. őe. 28. o.
- 6 történtek a megyei pártbizottság és a megyei tanács vezetőinek találkozói az egri érsekség és a Tiszán-inneni református püspökség vezetőivel és munkatársaival, A megbeszéléseken a kölcsönös tájékoztatókon túlmenően a tárgyaló felek kifejezték készségüket a jó viszony fenntartására, továbbfejlesztésére. Jól szolgálták a befolyásolás és együttműködés erősítését a járásokban, városokban rendszeresen megtartott találkozók, melyen a városi tanács elnökének előadásában tájékoztatást kaptak a területen működő papok az eredményekről, tervekről,gondokról. A papok megnyilvánulásaiból leszűrhető, hogy jól ismerik településük helyzetét. A kopábbi találkozókhoz képest pozitívumként értékelhető, hogy nem az óhajok és vágyak felsorolása, a negativ jelenségek túlzott exponálására helyezték a hangsúlyt. Elismerően nyilatkoztak az őszinte hangvételről, azokról az eredményekről, melyek egy-egy település fejlesztésében, az életkörülmények javulásában mérhetően érzékelhetők. Kifejezték készségüket a lakosság, a település további fejlődését elősegitő együttműködésre. A megyei egyházügyi titkár személyében és tevékenységében az egyházak vezetőivel és kulcspoziciós tagjaival történő rendszeres és folyamatos kapcsolattartás és befolyásolás biztosított. 4. Egyházpolitikai munkánkban nagy súlyt helyezünk a Hazafias Népfront keretében működő papi békemozgalom segítésére, erősítésére. Tekintélyes előadók biztosítása mellett személyes találkozásokon, a népfront bizottságba beválasztott papokkal történő külön tanácskozásokon, választmányi és plenáris üléseken való részvétel és megnyilvánulások során a békemunka hatékonyabb müvelésére, a közös feladatok vállalására és a szorosabb együttműködésre buzdítják a lelkipásztorokat. Tájékoztatják őket - népfront aktuális feladatairól, megjelölve azokat a terűleteket, melyeken a papság különösen hasznosan kapcsolódhat be. Heves meffill LevéltiT j