MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1977. július 12. - 1977. december 27.
33. doboz 1977. 07. 12. – 1977. 12. 27. - 540. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1977. november 15. - Oldalszámok - 540. őe. 23. o.
- 9 Előfordul az élet által túlhaladott kérdésekhez való ragaszkodás, amely leginkább az önkontroll hibájából, vagy tekintélyféltésből ered. A járási pártszervek irányító, ellenőrző munkájában az apparátus tevékenységében állandó elemkánt van jelen az elvi-politikai irányítás és a z operativitás. Ugyanakkor e két elemnek a politikai szükséglet által meghatározott arányban való fejlődését akadályozza esetenként a túlzott biztonságra, biztositásra való törekvés, a határozatokra vagy azok hiányára való hivatkozás, a bátortalanság, vagy a problémák általános megfogalmazása. AH. kongresszus óta eltelt időszakban tudatosabb a pártmunka mozgalmi jellege erősitése érdekében kifejtett erőfeszités. Jobban törekszenek pl. a közvetlen kapcsolattartásra, a rendezvényeken való személyes részvételre, az élő sző alkalmazására a nevelő munkában. Pl. az 1972-*ben szervezett 32 politikai vitakörrel szemben ezévben 194 működik, évente mintegy 350 helyen, 40 ezer hallgató részvételével tartanak pártnapokat a 4 járás területén. Nem kielégitő viszont egyes területeken a fejlődés a társadalmi aktivisták foglalkoztatásának megszervezésében, a munkaidőn kivüli rendezvények szervezésének szorgalmazásában, és az adminisztrációs munka csökkentésében. 3. A járási és a városi pártbizottságok több munkaterületen sikeresen működnek együtt. A közösen megoldandó feladatok végrehajtását időről-időre áttekintik, értékelik. AAz együttműködés tartalmilag és formailag egyaránt gazdagodott a KB 1974« március 19-20-i, a munkásosztályról szóló határozata óta. Együttműködési szerződések jöttek létre a városi-járási tanácsi, KISZ és úttörő szervek között. A Gyöngyös városi és járási PB közös tervet dolgozott ki a város ellátásának javítására. Gyakorlattá vált fontos kérdések közös vb ülésen történő megvitatása. Az együttes erőfeszítések egyik fő iránya a járásból városba járó dolgozók politikai és kulturális nevelése. Ennek következtében a különböző szervek a bejáró dolgozók egyre nagyobb körét vonják be a közéletbet az Egri járás területén a községi tanácsokban 66, KISZ szervekben 45» pártszervekben 38 % az arányuk. Heves negyei Letfé.'tár