MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1976. július 13. - 1976. december 28.

31. doboz 1976. 07. 13. – 1976. 12. 28. - 513. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1976. október 19. - Oldalszámok - 513. őe. 8. o.

- 8 ­Ezekről szólni kell azért, hogy készítsük fel magunkat az 1977-es felada­tokra. Megfogalmazást nyert az országos értekezleten is, hogy azon múlik V. ötéves tervünk sikeres teljesítése, hogy 1977-ben a gazdasági területen milyen eredményeket produlkálunk. Egyetért azzal, hogy ne fukarkodjunk az elismerő saóval, van helye ennek. De a gondokat se fukarkodjunk megfogalmazni. Javasolta, hogy a pártbizottság ülése kibővitett legyen, egyetértett Barta elvtárssal a meghívottak körét illetően. A szakszervezeti titkárokat meg lehet hivni, függetleüül attól, hogy aktivát tervezünk. A vitás kérdéseket - lakásépítés, kórházépítés - illetően pontosítani kell. Megértjük a vállalatvezetőket, amikor bólintanak arra, hogy a műszaki meg­alapozottsággal problémák vannak, mert ez remény a segítségre. Ha van is gond és hiány, ugyanakkor az építést szolgáló gépek kihasználatlanul vannak. Molnár elvtárs vetette fel a dolgok szubjektív oldalát. Van mit keresnünk és javítanunk ezen a kérdésen. Hogy szigorúan bizalmasan kezelik a cselekvési programokat. Ha ez igy van, az baj, de a gyakorlat azt bizonyítja, hogy nincs ez bezárva. Növelnünk kell e téren a nyilvánosságot. A tervező intézetekkel kapcsolatos gondot Fekete elvtárs vetette fel. Egy dolog van ezzel kapcsolatban. Nem kell elfogadnunk elképzeléseiket. Van egy beruházó, akinek pénze van. Mondja meg, hogy a pénzéért mit kér és mit fogad el. Poden elvtársnak igaza van, jó dolog hogy szoros kézbentartás volt a pártbizottság és vb részéről. De nem volna helyes ilyen szempontból kiemelni a vb és pb szerepét, mert öndicséretnek tűnne. A 11. oldalon megfogalmazottak­ban mi is benne vagyunk. Amit meg lehetne még ide fogalmazni az, hogy: van értelme annak, hogy gazdasági kérdésekben szorosabban, komolyabban fogjuk a dolgokat. Ami a mezőgazdasági helyzet értékelését illeti, a fogalmazást pontosítani kell a jelenlegi helyzetnek megfelelően, kerülni kell a legkisebb kétértel­műséget is. Az állattenyésztéssel kapcsolatban felvetett javaslat elfogadható. Ezt tűz­zük a jövő évben napirendre, a munkaterv összeállításánál vegyük figyelembe. Elhullással kapcsolatos felelősség kérdését Papp elvtárs vetette fel. Nem egyszerű dolog ez. Ami igazság, hogy ügyet kell ebből csinálni az agitációs és propaganda munkában, foglalkozni kell az alacsony színvonalú állat­tenyésztői munkával kapcsolatos kérdésekkel. Molnár elvtársnak jgiza van abban - és Skultéti elvtárs is szólt erről -, hogy ha a gazdasági kérdésekben a hatékonyságot növelni akarjuk, akkor a fő figyelmet az alapszervezeti területre kell fordítani. Olyan helyzetbe kell hozni őket, hogy képesekké váljanak az ottani feladatok megoldására, jobban, mint most. I Heves megyeil

Next

/
Oldalképek
Tartalom