MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1976. július 13. - 1976. december 28.
31. doboz 1976. 07. 13. – 1976. 12. 28. - 512. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1976. október 5. - Oldalszámok - 512. őe. 4. o.
Egyértelmű a Művelődési Osztály törekvése, hogy minden olyan üzemben, ahol probléma van a betakarítással, a középiskolások segitsenek. De felháboritó egy-egy üzem hozzáállása. Nemcsak egy-egy, hanem megyei problémáról van szó. Javasolta, hogy Tóth elvtárs, mint a tsz szövetség elnöke kapgon feladatot ebben, A legelemibb kötelesség, hogy alkalmas edényben vizet vigyenek, hogy legyen elegendő tartály, amibe szednek a gyerekek, Sipos elvtárs kérte, hogy Tóth elvtárs, Sramkó elvtárs, a Művelődési Osztály, és Kiss elvtárs ezzel kapcsolatban 11 órára jogkének át hozzá és rendezzék ezt a kérdést. Fekete elvtárs elmondotta, hogy intézkedik a mezőgazdasági osztály felé, hogy induljanak el és határozottan lépjenek fel azon termelőszövetkezetekkel szemben, ahol ilyen problémák jelentkeznek, Dr. Szűcs László elvtárs elmondotta, örül annak, hogy ez a kérdés felvetődött. Tavaly is 11 órakor már haza kellett engedni a fiatalokat, mert nem tudtak mibe szedni. Nem lehet lejáratni ezek előtt a fiatalok előtt magunkat, megcsináljuk a politikai alátámasztást és akkor ilyen helyzetet teremtenek egyes gazdaságokban, Dr, Sipos István elvtárs elmondotta, hogy a kora délutáni órákban agit-propos delegáció indul Lengyelországban Vaskó elvtárs vezetésével, szombaton jönnek vissza. Kérte, vegye tudomásul a bejelentést a végrehajtó bizottság. Ahogyan a sajtóból értesültek az elvtársak, Sarlós István elvtárs látogatást tett a megyében. A program a tervezettnek megfelelően zajlott le. Az elmúlt hét folyamán a Tervhivatalban a megyei első titkárok és megyei tanácselnökök részvételével tanácskozás volt, ahol az ezévi gazdasági munkáról és az 1977-es tervről volt szó. Vaskó és Fekete elvtárs résztvettek. A következő pártbizottsági ülésen visszatérünk erre. Kérte a végrehajtó bizottság előzetes hozzájárulását ahhoz, hogy október 28-ra tervezzük a soron következő pártbizottsági ülést, a munkaterv szerinti két napirenddel. Tájékoztatásul elmondotta, hogy a megyében a magyar-csehszlovák barátsági napok program szerint lezajlottak, A rendezvény politikai célját elérte. Elmondotta, hogy október végén magyar-NDK napokra kerül sor hasonló politikai jelleggel, mint a Magyar-Csehszlovak napok. Ma délután megyei egészségpolitikai aktivaülés lesz, melyen Vidovszki és Medve elvtárs vesz részt. Az aktiván a megye kommunista és pártonkivüli orvosai, vezetői vesznek részt, helyzetértékelésre és feladatmeghatározásra kerül sor a kongresszus és a megyei pártértekezlet határozatai alapján. Az elhangzott tájékoztatókat a vb tudomásul vette, a javaslatokkal egyetértett. Eger, 1976. október 7. , ^ % & Kiírod . , Dr. Sipos) István Heves megyei Levéltár