MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1972. november 8. - 1973. május 22.

24. doboz 1972. 11. 08. – 1973. 05. 22. - 410. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1972. december 5. - Oldalszámok - 410. őe. 8. o.

- 8 ­megértetésére irányuló törekvés, a végrehajtásra való mozgósítás. Ez a nép­frontban dolgozó kommunisták tevékenységének eredményességét is mutatja* Ugyan ez vonatkozik a népfront által szervezett téli politikai tanfolyamokra, valamint azokra a fontos kampányokra is, mint például a tanácsválasztások. - Növekedett a népfrontbizottságok szerepe abban is, hogy a benne résztvevő munkások egyre nagyobb mértékben aktivizálják a nem munkás rétegeket a po­litikai életben való részvételre. A munkások számának és aktivitásának növe­kedése a testületekben a munkások segitő szándékát bizonyítja. Ugyanakkor lényeges, hogy az értelmiségiek és más rétegek népfrontban kifejtett tevé­kenysége a munkás politika végrehajtását segiti. - Jelentős feladata a népfront szerveknek a nő- és ifjúságpolitikai határo­zatok végrehajtásában való tevékeny közreműködés is. - A népfront szervek munkájában érzékelhető a párt szövetségi politikájának konkrét megvalósulása. A feladati részben foglalt törekvésekkel a végrehajtó bizottság egyetértett, azokban az MSZMP X. és a Hazafias Népfront V. kongresszusa határozataiban rögzített politikai irányvonal nyilvánul meg. - Az elkövetkező időszakban legfontosabb feladat a népfront szervek tanács­választásokra való felkészülése, az abban íegiai való együttműködés. - Feladatul szabta meg a végrehajtó bizottság Póti Jenő elvtársnak, hogy a felszólalásokban elhangzott észrevételek a megyei népfrontbizottság munkája során hasznosítsa. - A végrehajtó bizottság azt az igényt támasztja a népfront szervekben dol­gozó kommunistákkal szemben, hogy az 1973* évi munkatervekben az 1972. novem­ber 14-15-i KB határozat végrehajtásából adódó konkrét feladatok szerepel­jenek. III. napirend Ármán Aurél elvtárs kiegészítésében elmondotta, hogy ez évben beszámoltak a Munkásőrség Országos Parancsnokságának. A beszámolás során a feladatterv­ben egy-két módosításra került sor. Lévai Ferenc elvtárs kiegészítésében javasolta, hogy a végrehajtó bizottság által elfogadott határozatot kapják meg a végrehajtásért megjelöltek. Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdéseket tettek feli Sramkó László, Skultéti János, Oláh György,elvtársak, melyekre Ármán Aurél és Lévai Ferenc elvtárs válaszolt. Hozzászólások Virág Károly elvtárs tájékoztatta a végrehajtó bizottságot a megyei parancs­nokságnak az országos parancsnokság előtti beszámolásáról. A végrehajtó bi­zottság elé került irásos jelentés teljes egészében szinkronban van az orszá­gos parancsnokság által tett megállapításokkal, mely szerint előrelépés, fej­lődés tapasztalható a munkásőrség munkájában: a kádermunkában, a kiképzési munkában, de az anyagi ágazatban is. Lényegében a végrehajtó biz. elé került

Next

/
Oldalképek
Tartalom