MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1971. március 2. - 1971. december 21.
22. doboz 1971. 03. 02. – 1971. 12. 21. - 381. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1971. október 12. - Oldalszámok - 381. őe. 17. o.
és véleményét valamennyi plénumon hangsúlyozza is, hogy a járás területén a káderek döntő többsége alkalmas a párt politikájának végrehajtására. Ugyanakkor, ahol a káderek nem felel-, nek meg a követelményeknele, következetesen birálja a magatartásukat, és indokolt esetekben kezdeményezi azok felmentését, illetve felelősségre vonását. E kérdések eldöntésénél támaszkodik az alapszervezetek segitő teA^ékenységére, vagy biráló megjegyzéseire. II. lyányát9 munka, hÁTOyosfiágal, W Az irányító munka eredményei mellett az ellenőrzés felszínre hozott több olyan problémát, amelyek komoly gondot okoznak a pártmunka irányításában és annak hatékonyságában, - Nem sierkült még megfelelően biztosítani azt, hogy az alapszervezetek tagjainak állandó és rendszeres pártmegbizatásuk legyen. Igaz ugyan, hogy ez a megállapítás a párttagságnak mintegy 2o /o-ára érvényes, de ebben jelentős számú vezető beosztásban dolgozó párttag van, aki különböző elfoglaltságra és a járási szervektől kapott esetenkénti megbízatásokra hiA vatkozva elhanyagolja az alapszervezetben végzendő munkát. - Több pártalapszeivezetnél nem kielégítő a termelés pártellenőrzése, a felelősségre vonás bátortalan. Tapasztalható olyan jelenség, hogy a megnövekedett gazdasági önállóságot egyes helyeken a különböző visszaélésekre, spekulációra, a társadalmi érdekek háttéri")., szorítására használják fel, A pártszervezetek, vagy pártvezetőségek sok helyen különböző okok miatt nem kellő időben és módon lépnek fel az elvtelen és vitás álláspontok ellen. Ezzel is összefügg, hogy pl. a gyöngyösoroszi, az adácsi, a csányi tsz-ekben, a rózsaszentmártoni Műanyagipari V-nál sorozatos szabálytalanságokat követtek el a gazdasági vezetésben dolgozó párttagok.