MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1968. július 2. - 1968. december 29.

17. doboz 1968. 07. 02. – 1968. 12. 29. - 304. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1968. november 5. - Oldalszámok - 304. őe. 52. o.

A jövőt illetően meg van a feltétele annak, hogy a még körülte­kintőbb munkával az eddigi tapasztalatok jobb felhasználásával megyénkben a határozatnak megfelelően bevezessék és 1970* de­cember 31-ig befejezzék a munkaidő csökkentést. III. A csökkentett munkaidő bevezetésével kapcsolatosan megállapítha­tó, hogy nemcsak azoknál a vállalatoknál eredményezett jó hangu­latot, ahol bevezették, hanem bizakodóvá tette azokat is* akik még csak a felkészülésnél tartanak, A pillanatnyi helyzet ugy néz ki, hogv 1969- végére megyénk legtöbb vállalatánál már rövidített munkaidőben fognak tudni - dolgozni* 9 A további munkaidő csökkentési feladatok tekintetében fontos a lépcsőt betartani és a dolgozóknak feltétlenül ismerniök kell az elképzeléseket. Lényegesnek tartjuk azt Is. hogy a további fel-* készülések során az intézkedési tervek elkészítéséhez megfelelő időben kezdjenek hozzá a vállalatok és a bevezetést az irányel­vek alapján hangsúlyozottan a helyi sajátosságokra épitve készít­sék el, a határidőket a felülvizsgáló szervek felé fokozottabban tartsák be, valamint még körültekintőbb} elemzőbb vizsgálatok e* lőzzék meg a felkészülést. Szükségesnek látszik^,hogy gazdasági vezetőink és szakszerveze­ti szerveink a továbbiakban érvényt szerezzenek a Minisztertanács és a SzOT. határozataiban foglaltak megvalósításának. A feladat fontosságából adódik, hogy a legjobb tapasztalatok széleskörűen ismertetve és alkalmazva legyenek. Mindez viszont valamennyi tár* sadalmi szervezet összehangolt együttműködését teszi szükségessé*. Mudriczki János SzMT. vezető titkár

Next

/
Oldalképek
Tartalom