MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1967. október 10. - 1968. június 18.
16. doboz 1967. 10. 10. – 1968. 06. 18. - 290. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1968. április 9. - Oldalszámok - 290. őe. 25. o.
- •&<* A burzsoá erkölcs maradványai elleni harc a szocialista erkölcs vonásainak erősítése legyen egyik legfontosabb feladattik, Ez annál is inkább lényeges az ifjuság között, nivel a fiatal . nemcsak az uj iránt fogékony, hanen a modernnek tűnő kispolgári hatások is helytelen irányban terelik gondolkodását, tevékenységét. Nem szabad szenelől téveszteni, hogy az ifjúság magatartását és tudatát alapvetően a szocialista erkölcs fejlesztése és általánossá tétele határozza meg* Következtesebben kell tevékenykedni a termelési és az ideológiai munka Összekapcsolásáért. Harcolni kell a lustaság, a lógás ellen, fel kell lépni a tárW sadalmi tulajdon rongálóival szemben. Meg kell értetni, hogy a társadalomért végzett öntudatos munka vezet az anyagi javak mind nagyobb mennyiségének eloalJ.itásóhoz. Ezen keresztül valósul meg a fiatalok egyéni érdeke is. Jelen időszakban különösen fontos a gazdasági mechanizmus reformjának végrehajtásában való aktiv részvételre való agitáció, KISZ szervezetek határozottan lépjenek fel az egoizmus minden megnyilvánulásával szemben. Tartsák fontos feladatuknak a vállár sos ideológia elleni harcot, különösen a falusi ifjúság körében* A fenti feladatok végrehajtása érdekében használják fel a KISZ W rendelkezésére álló sajátos eszközöket, I • • 2./ Minden KISZ szervezet tekintse fontos feladatának a KISZ tagságra alkalmas fiatalok rendszeres ós folyamatos felvételét* Az állandó tagfelvételi tevékenység legyen valamennyi KISZ szervezet munkájának szerves része. Tegyenek hathatós intézkedést annak érdekében, hogy megszűnjék a tagfelvételi munka reszort jellege, Törekedeni kell arra, hogy a KISZ korosztályhoz tartozó fiatalok mindhosszabb ideig maradjanak a szövetség tagjai* A nevelő és szervező munka javításával növelni kell a fizikai dolgozók létszámát a KISZ-ben. Heves megyei Levéltár ^ •