MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1967. október 10. - 1968. június 18.

16. doboz 1967. 10. 10. – 1968. 06. 18. - 287. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1968. február 27. - Oldalszámok - 287. őe. 5. o.

r a jövőben határozottabban, következetesebben foglalkozzanak a határozatok megvalósításának ellenőr el. szerezzenek érvényt fontos gazdaságpolitikai céloknak a vállalat gazda­sági tevékenységében. .'v-lücs János elvtárs ^a vitában elhangzottakkal egyetért. Ögy érzi| hogy a vitában elhangzottak segitő szándékú észre­vetelek. Munkájukhoz továbbra is kéri a végrehajtóbizoütsag támogatását* Réz János elvtárs egyetért a vitában elhangzottakkal. Az elhangzottakat munkájukban hasznositani fogják. w Hazai Béla elvtárs összefoglalóként javasolta a végrehajtó­oTzottságnak a jelentés elfogadását, Megállapította, hogy a jelentés alapjában véve megfelel a követelményeknek. A felada­ti részt át kell dolgozni a felszólalásokban elhangzott javas­latok alapján. A jelentésnek véleménye szerint nem hibája, hogy a feladati részből a felvetettek hiányoztak, mert a cím­ből ez nem következik. Hiányossága azonban az, hogy bizonyos kérdéseket felvet, de nem indokol kellőképpen. Az"adatoknál, a statisztikai táblázatnál nines bázis, amihez mérni lehetne a fejlődést. Javasolja, hogy a végrehajtóbizottság értsen egyet azzal, hogy a fejlődés a vállalatnál megfelelő. Ezzel Összhangban fejlő­dött a PB és az alapszervezetek tevékenysége. Megyei szinten jelentősen közeledett egymáshoz a kapacitás és az igény. Ja­vult a jövedelmezőség, az épitéspoiitikai elvek jobban érvé­• nyesiilnek. A választott pártszervek szerepe jelentősen nőtt. A testületek minden fontos kérdést megtárgyalnak. A közgazdá­éi szemlélet erősödött. Az ellenőrzés és beszámoltatás terén is történt előrelépés. A pártbizottság a vállalások és kezde­ményezés terén élen jár. A munka egészét pozitívan értékeli még akkor is, ha problémák adódnak is. A vállalatnál a problémák okai; viszonylag alacsonyabb a szak­munkások száma és aránya, mint az ipar más területein, sajá­tosan jelentkezik még egy sor tényező, túlvállalás is volt, i nehezítette a munkát. Az egyszemélyi felelős vezetést jobban kell erősíteni, meg kell vizsgálni a szocialista brigád cim elnyerésének követelmenyeit, mert igen sok brigád nyerte el ezt a cimet. 'lány kérdésben hiányosság tapasztalható a gazdasági és part­munkában egyaránt: - a népgazdasági szemlélet nem erősödött megfelelően, a nép­gazdasági célok nem minden esetben kerültek kellően figye­lembe vételre a vállalásoknál és szerződéskötéseknél; j Heves megyei ]

Next

/
Oldalképek
Tartalom