MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1960. július 12. - 1960. december 28.

7. doboz 1960. 07. 12. – 1960. 12. 28. - 92. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1960. augusztus 24. - Oldalszámok - 92. őe. 3. o.

^2 A jövő évet illetően számolni kell a Beruházási Irodának azzal is, hogy a nyáron igen kedvező volt az időjárás és gabonából igen szép termést arattunk le, és a ma«tár problémát is meg kell oldani. El kell most már vetni azt a gondolatot.a termelőszövetkezeteknek, hogy csak loo férőhelyes istállókat építsünk, mert ezt nem birjuk. Meg kell oldani a kenyérgabona raktározás problémáját is. Ha jó dol­gozunk és a termelőszövetkezetek felé jó politizálunk, akkor jobban és többet tudnak termelni, és mennél többet termelünk, annál többet tudunk adni az államnak. Az idén a géptől a termelőszövetkezeti tagok­nak kiadtuk az eddig ledolgozott munkaegységet. A harmadik dolog, amiről kell, hogy tudjon a Beruházási Iroda az, hogy most 9 községet szervezünk át. Ez azonban még a Központi Bizott­ság döntésétől függ, hogy még az ősszel mit megyünk előre a szőlő­_ területtel kapcsolatosan. Az bizonyos, hogy mi pillanatnyilag nem tu­9 dunk a termelőszövetkezeteknek egy fillért sem adni, A gyakorlat az, hogy mi a minisztériumtól az újonnan szervezett termelőszövetkezetek­re nem kapunk pénzt. Ha a szőlővel mi előre is tudunk menni, a felme­rülő Igényeket nem tudjuk kielégíteni, csak 25 /5-ban. A Beruházási Irodának figyelemmel kell kisérni a tervezéseket. Ezek a tipus tervek véleményem szerint elég komolyak és a jelek arra mutat­nak, hogy még nagyobb hatáskört fog kapni, és az egész tervező munka sokkal szélesebb skálájú kell, hogy legyen, mint most. A Tamás elvtárs beszélt arról, hogy a termelőszövetkezetekben a tej­hozam is gyarapodni fog, ha a termelőszövetkezetekben megfogjuk kezde* ni a gépesitést. Egy kicsit törjék a fejüket ezek a szakemberek és ne akkor hozzanak össze valamit, amikor már jelentkezik a baj. A termelőszövetkezetek saját erőből való építkezései kevesebb huza­vonával menjen és gyorsabban. A saját erőből való építkezést az il­letékes szervek megfelelő kapcsolatán^keresztül kell megoldani. Fel kell számolni a bürokratikus intézkedési módot. A eruházási Irodának előre kell dolgozni és sokkal szélesebb skálájú tervet kell készite­4p ni. Minden szervnek elő kell segíteni a saj_át erőből való építkezést, a termelőszövetkezeti vezetőségnek és tagságnak, hogy gyorsan és a leg kevesebb költséggel éptkezzenek házi épitő brigádokkal, és szor­galmazni kell a szerfás építkezést is. A drága férőhelyes^építkezé­sekkel le kell állni és rá kell térni az olcsóbb és szerfás építke­zésre. A Beruházási Iroda alapvető feladata, hogy segitse elő az ál­lami hitelek és a saját.erőből való építkezéseket a termelőszövetke­zetekben. A jelentéssel és a tervezettel kapcsolatban azt lehet mondani, hogy a Végrehajtó Bizottság egyetért, de még vannak problémák. A bank­•kal azokat a vitákat, amik még meg vannak, minimálisra kell csökken­teni, és jó kapcsolatot kell teremteni a Beruházási Irodának. Ha a termelőszövetkezetek az épiijcezéshez akarnak fogni azt mondja a bank, hogy nincs fedezet, ás ez a Beruházási Iroda,feladata közé tartozik, hogy a bankkal jó kapcsolata legyen, hogy az ilyen dolgok elintézést nyerjenek. Nevetséges dolog az # ^ hogy a termelőszövetkezeti tag dolgozni akarását visszautasítják azért, mert nem tudják hogyan el­^______—, számolni az Építőipari "vállalatok. Ez a Beruházási Iroda feladata, rrr^^^l és ez a helyi erőknek mozgatásán mülik, hogy ne 6oo ezer, vagy 3oo \ Uvéftát~_J ezer Bt-ban kerüljön egy építkezés, hanem, sokkal kevesebbe. Nem ve­í———- szik figyelembe azt, amit a szövetkezet abban ingyen adni tud. Problémák vannak a KTSZ-eknél, ahol neia biztositsák az anyagól; az építkezéseknél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom