MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1960. január 12. - 1960. június 28.
6. doboz 1960. 01. 12. – 1960. 06. 28. - 83. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1960. április 19. - Oldalszámok - 83. őe. 9. o.
A termelőszövetkezeti jog külön tanulmányozást igényel, és ha ezt nem látják, akkor nagyon furesa dolog sülhetne ki, Vannak ezek a közjegyzők, akik Írnak ilyen papírokat, hogy egy asszony belép a tsz-be a földjével, akinek egyébként haszonélvezete van és bizonyos idő múlva kéri a lánya vissza a földet* íz által nevetségessé válnak 9 mert maga a szövetkezeti elnök is tudja, hogy ezt nem lehet megcsinálni. lem árt ha a biróságon, az ügyészségen és általába ajfgászok között megkövetelik, hogy tanuljanak és akkor nem lesznek ilyen súrlódások. Pl. elmondta az egyik szövetkezeti elnök, hogy a Papp elvtárs. - aki egyébként nem is rossz jogász - kiment ilyen jogi előadást tartani es közbe ahogy mondta az előadást a, szövetkezet elnöke kijavította. hog| ez sem igy van. Szert szükséges ezt külön tanulmányo zíatni• • Itt a határozatokkal kapcsolatban vannak olyan dolgok, amiben már vannak korábbi határozatok. Szert azt javaslom, hogy az első pontot hagyjuk ki, a többi javaslatokkal pedig értsen egyet a Végrehajtó Bizottság* VB. határozati Jelentés elfogadva, r