MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1959. július 14. - 1959. december 29.
5. doboz 1959. 07. 14. – 1959. 12. 29. - 65. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1959. július 14. - Oldalszámok - 65. őe. 33. o.
ni. ,—-~ A Politikai felvilágosító munka eredményeképpen eltudtuk érni azt, hogy tsz községeinkben mindenütt megtartottuk az alakuló közgyűléseket, ahol megválasztották a vezetőséget, a brigádvezetőket és egyben kérték a község földterületének tagiisitását. Ezekre a közgyűlésekre az volt a jellemző, üogy a tsz dolgozói 75 -8© >fta megjelent es aktivan belekapcsolódott a vezetőség választásában, illetve a felaástok megbeszéléseién. Az alakuló közgyűlések után a vezetőségek kéthetenként, illetve minden hónapban megtartották'az üléseiket, ezeken az üléseken a tsz előtt álló fsla.datckat beszelták meg, melyet a közgyűlés elé terjesztettek be* Az a tapasztalatunk, ugy a vezetőségi ülések, mint a közgyűlésekről, hogy ahogyan teltek *z idők ás közeledtünk a közösmunka megkezdéséhez a közgyűléseken való megjelenés, valamint a vezetőségi üléseken való megjelenés hiányos, sot volt olyan eset is Pedem.es , Száj la, Kisfüzesm Ivad Újélet tsz-ekben, hogy az utóobi közgyűléseket 3 esetben is össze kellett hivni és annak ellenére, hogy megfelelő erőt biztosítottunk a közgyűlés megszervezésere, mégsem jelent meg a tagság 35-4© ^-a. .finnek a közgyűlésnek az volt a pozitívuma, hogy a megjelent t&gok a |p vezetőség által megbeszélt feladatokkal egyetértettek és azt jóvá is hagyták. A politikai megszilárdítás eredményeként a tsz-einkben tapasztalhat© bizonyos fokú előrehaladás gazdasági területen is. Szt bizonyltja az, hogy már a tavasz folyamán az ujj©nsn alakult tsz-ek 136© Kh-n közösen pillangós takarmány* felülvetést végeztek. A felülvetést minden tsz-ben tudtuk biztosítani. / Ertünk el rendményeket a takarmány bevitelnél is. Eddig a tsz- tagok az évi szükseglet^iztositására 1552 q, szálas takarmányt vittek be. Ez az első kaszálásból esedékes 5© /o-án&k a 29 fi-át teszi ki. Ez a szám nap mint nap növekszik. Különösen jónak mondható többek között a. Sz'ederkénypusztal tsz takarmányszükségletének a siztosítása. A tsz tagság kivétel nélkül a most meg saját tulajdonát képező területet közösen kaszálta le s az egeszet közösen takarították be a tanyaközpontra. ^A takarmánybevitelénél jó eredményt értek el B.erzsébeten, Bátorban, W vsl-mint Eecsk kg-ben, ahol már szintén ; az első kaszálásból a töob mint 25 /a-át bevitték. Jó eredménynek tudható be az is, hogy Szajla, Fedémes kg-ben az állami tartalék ret területet közösen kaszálták le, közösen gyűjtöttek Össze es hordták be. A politikai munkánk eredménye megmutatkozik azon a téren is, hogy a tsz-ek vezetősége előre gondoskodik a közös állatállomány kialakításáról. Pls Terpes kg-ien idáig már 18 drb. növ- ndékmarhát szerződtek le közös célra, ezenkívül folyamatba van még 15 drb-nak a leszerződése. Az uj tsz-eink közül egy sincs olyan, amely még a juhokat meg ne rendelte volna a járási tanácson keresztül, s már előre gondoskodnak a közös állatállomány részére a megfelelő helységekről. A Járásunk területén komolyab b építkezés csak egy kg-ben lesz, ^erpesen, ahol állami hitelből 5© férőhelyes istálót fognak felépíteni. Itt ma^ kell említeni azt, hogy már az építkezést megkezdték volna, ha ezt különböző ©kok nem gátolják, /s pl: tanya-központ kijelölése, a terv jóváhagyása*/ Aratás után amennyiben a terv elkészül azonnal hozzáfognak az építkezéshez. Jó ütemben halad Szederkénypusttán is a juhok számára az istálló épitése, a követ már leszállították, s rövidesen hozzákezdenek az építkezéshez. Heves megyei 1 I Levetté