MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1989. február 16. - 1989. október 17.
15. doboz 1989. 02. 16. – 1989. 10. 17. - 201. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1989. október 17. - Oldalszámok - 201. őe. 18. o.
- 4 volt-e jogosítványuk a név megváltoztatására. Vannak, akik azt mondják, hogy nem és úgy is fogalmaznak, hogy az MSZP nem lehet jogutódja a Magyar Szocialista Munkáspártnak. Szeretném emlékeztetni saját magunkat, hogy a kongresszusi dokumentumok előzetesen pártvitán voltak és a programnyilatkozat is, valamint az alapszabály-tervezet is foglalkozott a névváltozással, úgyis mint alternatívákat feltüntetett. Tehát a kongresszusi küldöttek e viták tapasztalatai alapján ennek ismeretében vettek részt a kongresszuson és akkor, amikor elsöprő többséggel a Magyar Szocialista Párt megalakítása mellett voksoltak, akkor tulajdonképpen ezeknek a vitáknak a tapasztalatait is bírták. Nehezíti a párt újjászervezését az, hogy az MSZP szervezésével egyidőben folyik más pártoknak a szervezése is. Nagyon friss hír - mindannyian hallottuk tegnap, illetve a Hét műsorában is találkozhattunk Ribánszky Róberttel, aki kifejtette, hogy ők továbbra is szervezik a Magyar Szocialista Munkáspártot, ők tekintik jogfolytonosnak magukat és tegnap este az első ilyen aktívájukat meg is tartották a XIII. kerületben. Itt felvetődik az, hogy helyénvaló-e ez, jogosultak-e erre? Annak mindenféleképpen van létjogosultsága és ezt Nyers elvtárs is elmondta különböző nyilatkozataiban és a kongresszusi egyik beszédében is, hogy az látató, hogy a Magyar Szocialista Párt mellett létrejön egy hagyományos kommunista párt, és ennek a szervezését nem kell akadályozni, de Magyar Szocialista Munkáspárt nem szerveződhet, nem tekintheti jogutódjának magát. Folyik és a megyében felerősödött az agrárpártnak a szervezése. Mind a kettő alapoz arra a tagságra, amelyet a Magyar Szocialista Párt is szeretne megnyerni saját magának. Várható volt, hiszen itt Hwes megyei Levéltár