MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1989. február 16. - 1989. október 17.

15. doboz 1989. 02. 16. – 1989. 10. 17. - 197. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1989. április 18. - Oldalszámok - 197. őe. 7. o.

- 7 ­El kell dönteni, hogy ki tud azonosulni azzal a programmal, amit ebbe a pártba megalkottak és a szervezeti szabályzatot ki tudja elfogadni, az maradjon a pártba, a többi maradjon le. A cimkézést ne engedjük meg, nagyon veszélyesnek látja a szét­bontását a pártnak, pedig erre a kísérletek már kirajzolódtak. Minden, amit felülről akarnak szétbontani, az biztos, hogy ka­tasztrófába kergeti a pártot. A párttagság nélkül, annak meg­kérdezése, véleménye, ismerete néllkül ezt nem lehet. Véleménye szerint ebbe az állapotába a párt nem maradhat. Tisz­tulási folyamatra van szükség, és hangsúlyozta, hogy szerinte csak a program és a szervezeti szabályzat tudja ezt helyretenni. A másik nagy hiba szereinte (és ezt csak a közös gondolkodás hozhatja helyre), hogy nincs a párton belül egy olyan centrum, ami mögé föl lehet sorakozni, amibe erővan, ami tudja mozgósí­tani a párttagságot, a pártonkívülieket, most sokfelé ágazik ez a centrum. 1957. után létre tudtak hozni a párton belül egy olyan centrumot, ami mögé föl tudott sorakozni a párttagság, és fölsorakozott a nép, ma hiányzik ez, enélkül nem fog menni, enélkül nincs erő a párton belül. így nem lehet egységet terem­teni? Az egység az ideológiai, politikai, szervezeti egység, és még lehetne sorolni, akcióegységet is, ezek közül nem tud­ja melyiket találja meg a párton belül. Mondotta: tologatjuk, halogatjuk a kérdést, csúsztatjuk, hogy ne legyen olyan pártfórum, ahol meg tudjuk beszélni, alulról építkezve anélkül, hogy ebbe a pártba nem teremtődnek meg ezek a folyamatok. Egyfajta tudathasadást lát a kormányzati munkában. A párt vi­szonyát illetően, egyfajta paradoxon, minden uralkodó párt a saját kormányát, ha úgy tetszik direktbe irányítja, meg kell nézni a polgári demokráciában, de most nem ezt az időszakot éljük - mondotta - hogy van ereje a pártnak, hogy ezt követ­kezetesen végig tudja vinni. Ha azt mondja, hogy kivonul a párt a gazdaságból és mindenhonnan, nem hiszik el, hanem azt mondják, hogy a párt a felelős mindenért, az útpályával kap­csolatos intézkedésért is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom