MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1988. március 31. - 1988. december 22.

14. doboz 1988. 03. 31. – 1988. 12. 22. - 194. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1988. december 22. - Oldalszámok - 194. őe. 6. o.

- 6 ­Azt is aláhúzta, hogy naponta megmérnek bennünket, hol van a vezetés tűrőképessége, próbára teszi a vezetést a napi politikai harc. Hozzátette: szellemi vagy lelki terorral ne engedjünk vezetőtársakat megfélemlíteni. Álljunk ki mellettük. Amint olvasható volt az újságban, a vitában 26-an vettek részt. A következőkben a Központi Bizottság javaslatokkal foglalkozott a minisztériumok átszervelsével Összefüggésben. Ebben a kérdésben az országgyűlés már elhatározásra jutott. A KB személyi kérdésekkel is foglalkozott, melyek szintén megjelentek a sajtóban. Arról kaptunk információt - mondta Barta elvtárs, hogy a KB ülés anyaga az alapszervezeti tájékoztatóban megjelenik, tehát valamennyi pártalapszervezetnél rendelkezésre áll, elősegítve a KB ülésének feldolgozását. A különfélék között a következő kérdésekről kapott még tájékoztatást a Központi Bizottság: Az 1956-os ellenforradalmi cselekményekben kivégzett személyek hozzátartozóinak kérése. Fejti elvtárs elmondta, hogy néhányan, közte Nagy Imre lánya is kéréssel fordult az állami szervekhez abban, hogy állapítsák meg apja eltemetése helyét, továbbá adjanak lehetőséget eltemetésükre. A jelenlegi helyzet az, hogy jeltelen sírokban nyugszanak, főként a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában, vidéken. Személy szerint Nagy Imre, Maiéter Pál, Gyimesi Miklós sírjai nagy valószínűséggel megállapíthatók. Szilágyi 3ózsef megközelíthető pontossággal, Losonczi Géza hozzávetőlegesen, illetve pontatlanul. Fejti elvtárs javasolta a Központi Bizottságnak, jöjjön létre egy munkacsoport a sírok feltárása, földi maradványok átadása, hozzá­tartozókkal konzultálás, kihantolás, exumálás, újra eltemetés kér­désében. Valószínű ez a munka nem lesz politikamentes. Azt is aláhúzta, ennél a kérdésnél nincs szó 1956 politikai átér­tékeléséről, itt emberiességi és kegyeleti megfontolásokról van szó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom