MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1988. március 31. - 1988. december 22.
14. doboz 1988. 03. 31. – 1988. 12. 22. - 194. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1988. december 22. - Oldalszámok - 194. őe. 3. o.
- 3 folyamatban. A párt arra törekszik, hogy megújuló szocializmus széles bázisán jöjjön létre az új nemzeti összefogás, haladó gondolkodású emberek és mozgalmak. Ezért a KB felhívta a párttagokat arra, keressék az együttműködést a társadalom más haladó baloldali demokratikus állampolgárainak politikai mozgalmaival. Tehát a Magyar Szocialista Munkáspárt vállalja azt, hogy mindenkinek, aki a törvényeket tiszteletben tartja helye van az alakuló új nemzeti összefogásban . A KB abból indult ki, hogy a párt a társadalom minden rétegéből építkezik, tehát társadalmi bázisát tekintve egypártként is képes a magyar nép legfontosabb politikai érdekeit megfogalmazni és képviseln i. A KB vitájában fontos helyet kapott az új alkotmány kidolgozása, ezért a KB ezt kiemelkedő jelentőségű eseménynek tartja, és úgy határozott, hogy 1989 első felében megvitatja a koncepciót, javasolja 1989 második felében társadalmi vitára bocsátását, majd az országgyűlés 1990 tavaszán tárgyalja meg és foglaljon állást, azt követően a KB a kérdést ajánlja népszavazásra bocsátani. A KB azt is ajánlotta továbbá, hogy az országos tanácsválasztásokat 1989 őszén, a képviselőválasztásokat pedig 1990 őszén tartsuk meg. Abban is állást foglalt a KB, hogy a párttörvény megalkotása igazodjon az alkotmány megalkotásához, tehát azt vegye figyelembe, ezért a KB 1989 első negyedévében, egyezően az országos pártértekezlet állásfoglalásával, megvitatja a pártrendszer kérdéseit. Úgy határozott, hogy a párt főtitkára Grósz Károly vezetésével egy bizottságot küld ki, melynek tagjai: Aczél György, Berecz János, Fejti György és Romány Pál elvtársak, hogy a következő fontosabb kérdéseket elemezzék és a KB elé terjesszék 1989 első negyedévében. Ezek a kérdések a következők: az egypárt- és a többpártrendszer kérdései, a pártnak az alternatív szervezetekhez való viszonya és végül a választási rendszer mechanizmusa. Heves BJBjyei Levén*