MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1988. március 31. - 1988. december 22.

14. doboz 1988. 03. 31. – 1988. 12. 22. - 188. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1988. április 23. - Oldalszámok - 188. őe. 60. o.

- 59 ­Külön megköszönte Petrovszky elvtársnak, a Központi Bizottság tagjának, osztályvezetőjének, hogy eljött testületi ülésünkre, hozzászólásával segítette munkánkat, bővítette tájékozottságun­kat, szólt az országos pártértekezlet szerepéről, jelentőségéről. Biztatást is adott több területen eddigi értékeink, eredményeink helyes kezeléséhez, azt hangsúlyozva, hogy bizakodással legyünk a jövőt illetően, bízzunk abban, hogy a pártértekezlet képes lesz elvégezni feladatát. Meggyőződéssel vallom - mondotta -, hogy Heves megye kommunistá­inak többsége, ahogy a bevezetőben említettem - bár a többség bemérése ma nehezebb - vállalkozik arra, hogy felsorakozzon a párt szervei, szervezetei, a megyei pártbizottság elhatározása mögé, mely a gyakorlati munkában is megmutatkozik. Úgy fogom fel, hogy a mai vita érdemi folytatása annak, amely Heves megyében a párt szervezeteiben, szerveiben, de a politi­záló közvéleményben is folyik. Annál is inkább, mert mi többek között azzal is készülünk az országos pártértekezletre, hogy meg­vitatjuk egymás között az állásfoglalás-tervezetet és a megyei javaslat legfontosabb tételeit. A vita abban a tekintetben is tetszett, hogy politikai felelős­séggel mondtak véleményt a felszólalók a vívmányaink védelme érdekében, de nem hallgatták el az elkövetett hibákat, tévedé­seket. Jónéhányan az alapszervezeti viták igen őszinte hangvéte­lét, légkörét is elhozták a megyei pártbizottság termébe. Mindez a politika megújulása a megyében. Vallom azt is, hogy a pártbizottság vitája azt is igazolta, hogy Heves megye kommunistái és mindenekelőtt a megyei pártbizottság választott testületének tagjai a jövőben is arra fognak töreked­ni, hogy érzékeljék a közhangulatot, részt vegyenek a párt rendez­vényein, mindenekelőtt a pártalapszervezetek rendezvényein, hisz igen-igen nagy igény van erre a pártalapszervezetekben. Heves megyei Levéltár

Next

/
Oldalképek
Tartalom