MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1987. március 5. - 1987. december 11.
13. doboz 1987. 03. 05. – 1987. 12. 11. - 181. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1987. május 7. - Oldalszámok - 181. őe. 16. o.
- 16 a fokozottabb követelményeknek. Úgy találtuk, hogy a vezetők döntő többsége megfelel a nagyobb elvárásoknak, képes a folyamatos megújulásra, bátor és ésszerű kockázatvállalás, innovációs készség jellemzi - mondotta. Megjegyezte azonban azt is, hogy egy kisebb részüket a hagyományos megoldásokhoz való túlzott ragaszkodás, a megszokottság, a rutinszerű hozzáállás jellemez. Körükben arra van szükség, hogy következetesebb legyen a követelménytámasztás és így képessé válhatnak a nehezebb feladatok megoldására. Néhány vezetőnél viszont az alkalmasság kérdését is komolyan mérlegelni kell. Fontosnak tartotta elmondani, hogy az előttünk álló gazdasági feladatok megoldásában nagyobb szerepet kell kapni a kommunisták egyéni felelősségének is. Ezt többek között pártmegbizatásként adott feladatokkal és azok számonkérésével növelhetjük. Végül elmondta: az írásos előterjesztéssel és a szóbeli kiegészítéssel egyetért és elfogadásra ajánlja. Rohánszky Ferenc elvtárs , a GYÖNGYSZÖV elnöke: Mindenekelőtt megköszönte a meghívást. Elmondta, közel hat hónapja szólt a megyei pártbizottság ülésén, a Központi Bizottság november 20-i ülése, illetve határozata után. Visszaidézve az akkori gondolatokat, azzal kezdtem - mondotta -, hogy pártbizottságunk olyan időszakban ülésezik, amikor a népgazdaság kiegyensúlyozottabb fejlődése az egész országtól, így megyénktől, de szövetkezetünktől is nagyobb teljesítményt, szervezettebb, fegyelmezettebb munkát kivan és igényel. Ha ez akkor igaz volt, márpedig az volt, akkor jelenleg méginkább érvényes és helytálló, ismerve az első negyedévi helyzetünket. Részeredmények ismeretében azt is megemlítette, hogy szövetkezetük várhatóan terveit minden területen túlteljesíti. Örömmel jelentheti a pártbizottságnak, hogy ez nem volt felelőtlen és elhamarkodott kijelentés, hisz pont ma egy hete kapták meg a Hevesniegyei Levéltár