MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1982. április 1. - 1983. október 26.
10. doboz 1982. 04. 01. – 1983. 10. 26. - 160. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1983. május 4. - Oldalszámok - 160. őe. 6. o.
- 6 Olyan szövetségként, amelyet minden egyes ujabb generációval újra meg kell kötni, újra kell formálni. Ehhez olyan fórumokra van szükség, ahol az emberek azon törik a fejüket, hogyan mozdíthatnák előre ügyeinket. A népfrontnak van szerepe abban, hogy ilyen fórumok létrehozásával, működtetésével segitsen abban is, hogy a fiatalok meggyőződéses, tevékeny résztvevői legyenek ennek a szocialista nemzeti egységnek. A népfrontmozgalomban résztvevő több tizezer ember, a mozgalom tisztségviselői, aktivistái azt várják az ország, a megye vezető testületeitől, hogy adjanak követhető útmutatást az egész lakosságot érintő alapvető kérdésekben, s ennek az útmutatásnak jegyében nyiljék tág tere a helyi közösségek fejlődését, a megye és az ország haladását egyaránt szolgáló jó, felelős kezdeményezéseknek. Az útmutatást a párttól várják, s kapják a jövőben is. Mindezt igazolja a KB legutóbbi, áprilisi határozata, valamint a pártbizottság napirendjén szereplő jelenlegi anyag is, mely olyan útmutatást adja jövőre nézve, amelyet lehet és érdemes követni. Az előterjesztéssel egyetért, azt a pártbizottságnak elfogadásra ajánlja. Dr. Vasas Joachim elvtárs ugy érzi, hogy a Központi Bizottság határozata és a megyei előterjesztés is követhető, számonkérhető és teljesithető programot ajánl. Mindkét előterjesztés lényegét tekintve két nagy témakört elemez: a szocialista gazdaság és a szocialista közgondolkodás fejlesztése, erősitése. Egyszerüsitve : a gazdaság és az ember szocialista vonásainak további javitása, a feladatok színvonalasabb megoldása. Nem tudjuk a gazdaságban jelentkező egyre nagyobb feladatainkat megoldani - mondotta -, ha a tudati szférát nem fejlesztjük. Hatalmas tartalékaink, további lehetőségeink az emberi tényezőkben vannak, az ember hozzáállásában, magatartásában, felelősségvállalásában a szocializmusért. Néhány gondolatot a szocialista közgondolkodás fejlesztésének kérdéseiről szólt, megerősitve az Írásbeli és szóbeli előterjesztést. Megyénkben épp ugy, mint az országban vezető ideológia a marxizmusleninizmus ideológiája, de nem egyeduralkodó. Itt is időnként felerősödnek és újratermelődnek eszméinktől idegen, eszméinkkel ellentétes nézetek, gondolkodás, cselekedet. Ezek a tartósan ható negativ tényezők: mindenekelőtt a kapitalizmus jelenléte és annak hatása a közgondolkodásra, a vallásos világnézet, a tudatosan átgondolt ellenünk irányuló, hatalmas műszaki és anyagi eszközöket koncentráló burzsoá propaganda és agitáció, a kispolgári szemléletmód és gyakorlat. Ide sorolhatjuk saját munkánk gyengeségeit, az elkövetett hibákat, időnkénti tévedéseinket. Heves megyei Levéltár