MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1976. január 8. - 1977. december 14.
7. doboz 1976. 01. 08. – 1977. 12. 14. - 125. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1977. szeptember 22. - Oldalszámok - 125. őe. 11. o.
- 11 Komplex kérdésről van szó, aminek minden részletét itt nem emiitett* Lényeges, hogy a szocializmus alapjainak lerakása, a fejlett szocialista társadalom építésének megkezdése együtt járt a hatalmi viszonyok megszilárdításával, a párt tömegkapcsolatainak erősödésével, a politikai intézményrendszer erősödésével, a lakosság tudatosságának, aktivitásának kiterjedésével* Időszerű volt tehát visszatérni a Politikai Bizottság 1965-ös határozatának végrehajtására és időszerű volt, hogy a megyei pártbizottság tájékoztatást adott a helyzetről* A Politikai Bizottság megerősítette az 1965-ös határozat elveit, ezek továbbra is érvényesek* Kiemelt néhány olyan kérdést, amely a mának és a jövőnek szól, nemcsak a tájékoztatásban dolgozóknak, hanem azoknak is, akik tájékoztatnak* Egyik kérdés a pártosság* Ma már nálunk minden közölhető, minden megírható - kivéve a katonai dolgokat* Tehát gyakorlatilag a pártosság ezen eleme megvalósult* A pártosság ma a tények magyarázatában, kommentálásában rejlik, abban, hogyan adjuk közzé a hirt, hogyan orientáljuk a közvéleményt, a közvélemény tudásszintjét hogyan tudjuk emelni, hogyan tudjuk cselekvésre késztetni* A Politikai Bizottság ennek fejlesztését húzta alá, ezt kell fejleszteni azoknak, akik irnak, tájékoztatnak, akik felelősek a sajtóért* Minden lényeges kérdésről tájékoztatunk, hiteles és gjors a tájékoztatás* A Politikai Bizottság ismét polémiát folytatott ezzel kapcsolatban, kimondta, hogy legyen hiteles és gyors, de a gyorsaságot alá kell rendelni a hitelességnek, elsődleges a pontosság* A Politikai Bizottság megállapította, hogy a sajtót irányítók jól szolgálták az 1965-ös határozat kapósán az osztálypolitikát, jó munkát végeztek és tartalmilag tovább fejlődött a tájékoztatás* Ugyanakkor az informálok informálásának jobbnak és következetesebbnek kell lenni* Akik a sajtót informálják erre nagyobb gondot fordítsanak és tartalmilag többet foglalkozzanak az információval mint eddigi* Az igazi orientálás, tájékoztatás alapja ebben rejlik* Éppen ezért a pártossághoz tartozik, hogy a politikát jobban érthetővé kell tenni minden szinten, mert az újságíró, a sajtó, a tájékoztatás eszközei a politika szellemében jó megértésében, egységes cselekvésen nyugvó alapjaiban tud nagy hatást elérni* A Politikai Bizottság bírálta azon vezetőket, intézményeket, ahol saját határozatokat hoztak a tájékoztatásra* Ma is vannak helyek, hol az üzembe nem engedik be az újságírót, nem engednek Írni az ott folyó munkáról, vagy elrendelik, hogy főhatósági engedéllyel lehet csak Írni* Ez ellentmond elveinknek, a szocialista demokráciának, a pártdemokráciának és törvényeinknek* Ezeket a dolgokat fel kell oldani, szigorúan meg kell követelni, hogy e területeken is a tájékoztatás tovább javuljon* Aki ma nem érti azt a tényt, hogy tájékoztatni jobban kell, mert célI Heves megyei I [ Levéltár