MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1970. július 23. - 1973. december 28.
5. doboz 1970. 07. 23. – 1973. 12. 28. - 100. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1973. szeptember 28. - Oldalszámok - 100. őe. 4. o.
- 4 Szálai György elvtára: Helyes volt a téma napirendre tűzése. A szóbeli beszámoló igen tartalmas volt. Kiemelte az együttea munka azinvonalának fontosa ágát. Felvetette, hogy a jobb együttműködés érdekében nem volna-e szükség egy megyei szintű Operativ Bizottságra? Az együttműködés megjavítására keresni kell a megoldásokat, örvendetes jelenségnek tartotta a családi ház épitések túlteljesítését. ügy látja, hogy még mindig nem elegendő a propagandamunka a fizikai dolgozók épitkezési lehetőségeiről. Lényeges kérdésnek tartotta a lakások méretét. Véleménye szerint az 5o rf-ea lakások kicsik, de a 65 cf-esek már jobban megfelelnek az igényeknek. Dr. Havellant Ferenc elvtárs: A MÉSZÖV rendszeresen foglalkozik a lakásépítés kérdésével. Ismertette az ezirányu tevékenységüket /Lakásépítő Szövetkezet, Elnökségi ülés, stb./. Számadatokkal bizonyította, hogyan állnak a lakásépítés szervezésével. Elmondta, hogy az ő munkájuk hasznosan segíti elő az összmegyei program teljesítését. Példaként említette az Eger, Lajosvárosi munkát, ahol a problémák már jórészt megoldódtak. Beszélt a közmüproblémákről, amely nehezíti munkájukat. Hagy gond az árak emelkedése. E kedvezőtlen jelenségre szintén példát emiitett. Barta Ala.ioa elvtárs összefoglalójában elmondta, hogy a vitában felszólalók nagy felelősségről szóltak a lakásépítés politikai fontosságáról, megerősítették a végrehajtő bizottság előterjesztését. Nézetazonosság alakult ki az előrehaladás mértékét, módját és a legfontosabb gazdaságpolitikai tennivalóit illetően. Hangsúlyozta, hogy az 1972. február 15-i megyei párt-végrehajtóbizottsági ülés után - mely meghatározta a megyei lakásépítés feladatait - a kommunisták kezdeményezésére uj lendületet vett a lakásépítés meggyorsítása. A jelenlegi időszakban kettős feladat jelentkezik: egyrészt * IV. ötéves terv hátralévő két évének sikeres befejezése, másreszt az V. ötéves terv eredményes előkészítése. Véleménye szerint kellő hangsúlyt kapott a vitában a lakásépítés várható teljesítése. A tanácsi célcsoportos lakásoknál a közel 4.1oo lakást nem tudjuk teljes egészében felépíteni a közmüfeszültségek feloldását szolgáló pénzügyi átcsoportosítás miatt. Az átcsoportosítás azonban mégis helyes döntés volt, mivel így teremtődött meg a reális lehetősége annak, hogy a IV. ötéves tervben összlakásszámban közel 13 ezer lakás felépüljön. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tanácsi célcsoportos lakások csökkenéséből eredő arányeltolódás nem Heves megyei sajátosság, hanem országos jelenség. A vita során kitűnt az is, hogy a lakásépítés vállalati támogatása terén előrelépés van, egyre több fizikai munkás épít társasvagy családi házat vállalati támogatással. Barta elvtárs ezek után Orosz elvtársnak a kérdésekben elhangzott felvetésére javasolta a pártbizottságnak, hogy az Írásban megküldött feladatok 3. oldal 8. pontját egészítse ki azzal, | Heves megyei I L levéltár j