MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1961. február 4. - 1964. március 25.

2. doboz 1961. 02. 04. – 1964. 03. 25. - 30. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1962. április 26. - Oldalszámok - 30. őe. 9. o.

Az volt a vélemény, hogy nem lehet ifjúsági munkát vesézni a szövetkezetben, mert nincs fiatal. Pedig nem volt a két járás­ban olyan szövetkezet, ahol ne lett volna lo KISZ. fiatal. Ebben az évben ez a 85 termelőszövetkezeti ifjúsági munkacsapat 2ooo fiatalja nem nagy eredmény országosan. De ahhoz eredmény, amilyen utón elindultunk, és jó alap arra, hogy a következő években megduplázódjon, hiszen olyan szövetkezetben, ahol vannak fiatalok nem mindenütt tudtuk ezt megszervezni. Az a célunk, hogy ne legyen olyan, hogy az idősebbek mutogassa­nak, hogy a fiatalok nem tudtak kapálni. Az elkövetkező időszak­ban amellett, hogy a termelésben és munkában való rendszeres rész­vételt biztosítjuk meg akarjuk valósítani azt, hogy a termelő­szövetkezetben dolgozó értelmes fiatal kerüljön a KlSZ-szerve­zet élére. A másik - mivel a társadalmi munka lehetőségünk nem fogyott ki - " amit szeretnénk megoldani, hogy ne legyen korlátozott segíté­sünk az öntözés terén sem. I6.000 legelőbarázdálás öntözést jám vállaltunk, amihez óriási tudás nem szükséges és a fiatalok meg ^P tudják oldani. Segíteni kívánunk a járáson belül az Öntözött telepek létesítésében. Kedves Elvtársak! Azzal szeretném befejezni, hogy a mi termelő­szövetkezeti KISZ-szervezeteinkről el lehet mondani, hogy ténye­zői a termelőszövetkezetnek a szövetkezetek többségében, ahol működnek. Annál komolyabb tényezői, minél több fiatal tagja van, aki jól dolgozik és^határozott, meggyőződésből végzi munkáját. A 2.5oo fiatal számát fel lehetne emelni 4.000-re, hiszen meg­győzött bennünket a tanácskozás, hogy van nem egy munkacsapat, akik közül senki sem tagja a KiSZ-nek. Ezekkel ott tudunk fog­lalkozni és mint KISZ-tagokkal tudunk beszélni a tsz-ekben. Vállaltuk, hogy a paraszti ifjúság szervezettségét magasabb szintre emeljük. f A 80 %-ot nem tudjuk elérni, mert a 25 éves asszonyokkal, akik még a KISZr-be valók nem tudunk boldogulni, mert azt mondják, hogy ott a KISZ. a család, meg a gyerekek a munka után. Itt a Nőtanácsnak kell ezekkel beszélni, intézkedni. Azt hiszem, ha ezen az utón haladunk és ténylegesen a mezőgazda­ság, a termelőszövetkezetek megszilárdítása és a termelés eme­lése lesz a fő feladat, fő cél és nem az üzemi munkásokkal, hanem a falun otthon élő fiatalokkal fogjuk ezt megoldani, akkor­az elkövetkező Időszakban a KlSZ-szervezetek és a falusi ifju­• . ság tevékenysége eredményesebb lesz. Még mindig sok gyümölcs marad nekünk a fán, ami hasznosítható lenne állatok etetésére, vagy szesznek kifőzve. 4-5 ezer úttörőnek, akiket ebben a hónapban felveszünk a KISZ­be, ezeknek nyári munkául ezt adnánk. És az a 3o-4o úttörő Is, amíg nem megy középiskolába, tud segíteni a zöldség vagy gyü­mölcsszedésben. Ezzel is néhány forint jövedelmet tudunk a termelőszövetkezeteknek biztosítani. I UWÜtár j

Next

/
Oldalképek
Tartalom